Légióssors: Sok mindent hallottam a jövőmről - Simon Krisztián

2011.05.09. 11:36
Címkék
A labdarúgó Holland Kupa miatt – a Twente hosszabbítás után győzött az Ajax ellen 3–2-re – háromnapos rendkívüli szabadságot kaptak a Feyenoord játékosai, így a tavasszal kölcsönben szereplő légiós, Simon Krisztián is. A fiatal szélső kihasználva az alkalmat hazalátogatott, és a helyszínen tekintette meg a Paks–Újpest (2–1) bajnokit, amelynek szünetében a lila-fehér klub honlapjának nyilatkozott jövőjével kapcsolatban.

„Sok mindent hallottam a jövőmről, de pletykálni nem szeretnék. Csak ha már biztos lesz valami, akkor akarok a tényekről beszámolni. Innen-onnan magam is sok dolgot hallottam, de egyelőre csak azt tudom biztosan, hogy elégedettek velem, én pedig jól érzem magam náluk" – mondta Simon Krisztián.Simon Krisztián.

A szélső vasárnap utazott vissza Hollandiába, ahol a bajnokság utolsó fordulójára vár még rá. Azt követően ismét csomagol, így másfél hét múlva ismét Magyarországon várja majd a fejleményeket, sorsának alakulását.

Amint arról bő egy hete beszámoltunk: az Újpesttől az idény végéig kölcsönvett 19 esztendős szélsőt – a Nemzeti Sport információi szerint – a rotterdami együttes szeretné megvásárolni, az ára egymillió euróról indul.

Legfrissebb hírek

Hári János: Ez a pár meccs megszépíti, de nem volt egy jó szezon

Jégkorong
9 perce

Megkapta a norvég állampolgárságot a Bodö remek idényt futó játékosa, akár a vb-re is vihetik

Foci vb 2026
12 perce

Az egész idény rámehet a silverstone-i csapat problémáira

F1
42 perce

Történelmi idényt futott a Falco Európában

Kosárlabda
54 perce

Kiss Dávid visszatér a Volánhoz, de nem vezetőedzőként

Jégkorong
1 órája

Vívás: bravúros ezüst és bronz a korosztályos vb zárásaként

Utánpótlássport
2 órája

Bíró Barnabás: A legapróbb részleteken dőlhet el az elsőség

Labdarúgó NB I
2 órája

NS-képeslap: megújult a pálya Kecskeméten

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik