„Németh Krisztiánnak olyan csapat kell, melyben játszik is”

2011.05.06. 17:55
null
Németh Krisztián nemcsak az Olympiakosz vezetőinek, Egervári Sándornak is bizonyítana (Fotó: archív)
Címkék
Görög médiaértesülések szerint a labdarúgó-bajnokságot megnyerő Olympiakosz Pireusz erősítési tervei között csatárok megszerzése is szerepel, és szinte biztosra vehető, hogy a tavasszal az Olympiakosz Volosznak kölcsönadott Németh Krisztiánra nem számítanak a következő idényben. A játékos menedzsmentje szerint ugyanakkor még semmi sem dőlt el.

A pireusziaknál a legutóbbi házi gólkirály, Kevin Mirallas az etalon – mellesleg a jelenleginél jobb szerződésre vágyó belgával kemény tárgyalások zajlanak ezekben a napokban –,és az ő stílusához passzoló támadókat keresnek.

A balla.gr honlap és több más portál által közzétett elemzés szerint Ernesto Valverde vezetőedző nem számít a tavasszal kölcsönben máshol játszó Németh Krisztiánra és Matt Derbyshire-re, sőt Kosztasz Mitroglu sorsa is bizonytalan.

A Mirallas, Marko Pantelics, Rafik Dzsebbur hármas mellé két új csatárt, valamint kapust és középső védőt is igazolni kívánó bajnokcsapat vezetői várhatóan május közepén ülnek össze legközelebb az erősítések ügyében. Ezek a hírek egyébként a csapat magyar kapusa, Megyeri Balázs szempontjából sem a legkedvezőbbek.

A balla.gr egyébként nem az első, amely biztosra veszi, hogy a bajnokcsapat nem számít a magyar csatárra a következő szezonban. Korábban angol és spanyol érdeklődőkről, illetve egy újabb kölcsönadás lehetőségéről számolt be onsports.gr internetes portál is. Németh menedzsmentje szerint azonban még nem biztos, hogy a következő szezont nem a Olympiakosz Pireusznál kezdi.

„A klub vezetőivel abban maradtunk, hogy a szezon végén leülnünk, és értékeljük Németh Krisztián szezonját, a rájátszás előtt azonban erre biztosan nem kerítünk sort" – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak adott nyilatkozatát a csatárt képviselő CMG menedzseriroda részéről Kövesdi Viktor.

„A Volosznak hat mérkőzés még hátra van az idényből, és az Olympiakosz is ezt követően tudja megítélni Krisztián szezonját. A jövője szempontjából mindenképp az a legfontosabb, hogy olyan csapatnál futballozzon, ahol állandó játéklehetőséget kap" – fogalmazott a játékosügynök.

Kövesdi hozzátette, a sajtóban megjelent hírek ellenére nem zárható ki, hogy Németh marad az Olympiakosznál, hiszen tavaly hosszú távú szerződést kötöttek, és ebből csak egy év telt el. A menedzser elmondta, úgy véli, a hátralévő meccseken Németh több szerepet fog kapni a Volszban, így lesz alkalma bizonyítani, nemcsak az Olympikosz vezetőinek, hanem Egervári Sándor szövetségi kapitánynak is, aki már jelezte, amennyiben a csatár játszik, úgy személyesen is kíváncsi lenne a játékára.

Németh téli kölcsönadása óta hat bajnokin lépett pályára a Voloszban, ezeken a találkozókon egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Harangi Aiden az idősebbek és az erősebbek ellen is futballozni akart

Labdarúgó NB I
17 perce

Gyászol a lengyel labdarúgás, meghalt a válogatott segédedzője

Minden más foci
20 perce

„Párhuzamosan hét zenekarban énekeltem” – Hosszú kávé Éliás Gyula Jr.-ral

Képes Sport
30 perce

Igaz magyarokat akart nevelni a sport által Aschner Lipót – magyar mecénások, 1. rész

Képes Sport
40 perce

A Real Madrid cáfolja, hogy a vezetői szervezet átalakítására készül

Spanyol labdarúgás
42 perce

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
47 perce

Spanyol beugróból főszereplő? – körkép a 2026-os vb európai játékvezetőiről

Foci vb 2026
52 perce

Asztalitenisz: András Csabáék elődöntősök Törökországban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik