Légióssors: Tőzsér szerint a pénz miatt vált mellőzötté a Genknél

2012.03.05. 13:12
Címkék
Tőzsér Dániel, a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genk középpályása a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, úgy véli, azért vált mellőzötté az utóbbi időben, mert a nyártól a Genoánál folytatja karrierjét.

„Mivel a Genkkel nem hosszabbítottam, a Genoának csak velem kellett megállapodnia, jelenlegi klubom nem kapott értem pénzt. Igen, az egésznek a hátterében a pénz húzódik meg. Nem egyedi eset, mással is előfordult már hasonló, és nyilván nem én vagyok az utolsó, aki így jár. Most már azt is nagyra tartom, hogy eddig, pontosabban február közepéig játszhattam, elvégre azt már jóval korábban tudták a vezetők, hogy nem hosszabbítok szerződést" – mondta Tőzsér Dániel a Nemzeti Sportnak, aki edzőjénél, Mario Beennél is rákérdezett a mellőzésének okára.

„A szemembe mondta, hogy már nem férek a kezdőcsapatba, az utóbbi három meccsünkön a kispadon ültem. Úgy beszélt velem, mintha – fogalmazzunk így – juniorkorú lennék" – tette hozzá a középpályás.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, TŐZSÉR MILYEN LÉPÉSEKET TERVEZ MÉG AZ ÜGYÉBEN, KERESSE A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Bondár Anna a nyolc közé jutásért játszik Madridban

Tenisz
1 órája

Egy pont előnye maradt az ETO-nak; három idény után újra NB I-es a Vasas

E-újság
1 órája

Egy fénykép játékkockái – Kő András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Az emberi tényező – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2 órája

Ökölvívás: Kuhta Vladiszlava és Szira Zsófia is vk-ezüstérmes

Ökölvívás
2 órája

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
2 órája

Ligue 1: Negóék nyolcgólos döntetlent játszottak a Metzcel

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik