Légiósok: a Monaco már nem kívánja szerződtetni Husztit - sajtóhír

2012.04.27. 16:22
Címkék
A múlt heti sajtóhírekkel ellentétben Huszti Szabolcs átigazolási ügyében a Monaco nem folytatja a tárgyalásokat az orosz Zenittel, a legfrissebb beszámolók szerint a hercegségbeliek lemondtak a magyar szélső szerződtetéséről.

A jelek szerint eldőlt, hogy Huszti Szabolcs a nyáron nem lesz Koman Vladimir csapattársa a Monacónál, a francia másodosztályban szereplő labdarúgóklub vezetői ugyanis lemondtak a Zenitben játszó szélső szerződtetéséről – adta hírül több orosz internetes oldal is.

A hír azért érdekes, mert egy hete még arról írtak az orosz lapok, hogy a Zenit hajlik az egyezségre és a két klub már a játékos vételáráról tárgyal, de a jelek szerint a Monacónak nem sikerült minden fél számára megfelelő feltételeket kialkudnia.

A középpályás menedzsere, Filipovics Vladan határozottan cáfolta azokat a találgatásokat, melyek szerint a télen nem tudtak megállapodni a Monacóval, és most azért állt el a vételi szándékától a klub, mert nem kívánt változtatni a korábbi feltételeken.

„Télen már sikerült megállapodnunk a Monacóval, de mivel ez az átigazolási időszak hajrájában történt, nem volt már elég idő arra, hogy írásban konkretizáljuk a megállapodást" – nyilatkozta az NSO-nak a játékosügynök, aki szerint az oroszországi hírek ellenére Huszti továbbra is képben van a hercegségbelieknél.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Faluvégi: csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
5 perce

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
6 perce

Francesco Calzona nem folytatja a szlovák válogatott élén – hivatalos

Minden más foci
47 perce

Per Johansson: A Brestet is teljes, minden elemében erős csapatnak tartom

Kézilabda
1 órája

Curling vegyes páros vb: ráadásban legyőzte a házigazda svájciakat a magyar duó

Téli sportok
2 órája

Szabados Ármin: Nem ez a csúcsformám

Atlétika
2 órája

Sorsoltak a női kézilabda BL-ben, a Brest Bretagne lesz a Győri ETO ellenfele az elődöntőben

Kézilabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: távozott a kieséstől fenyegetett ZTE vezetőedzője

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik