Belgium: Czvitkovics hazatér, a DVSC-ben folytatja - hivatalos

2012.08.31. 23:44
null
Egyéves kitérő után a középpályás ismét Debrecenben játszhat (Fotó: Szabó Miklós)
Hazatér a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból Czvitkovics Péter: a Kortrijk hivatalos honlapján jelentette be, hogy a magyar középpályás távozik a klubtól és a magyar bajnok DVSC-Tevához igazol.


A Kortrijk hivatalos honlapján jelentette be, hogy Czvitkovics Péter távozik a klubtól, s a magyar bajnok DVSC-hez igazol. A középpályás állítólag két szezonra ír alá régi-új csapatához, melynek elnöke, Szima Gábor korábban úgy fogalmazott: a 29 esztendős futballista egyelőre nem tér vissza.

Czvitkovics korábban az MTK-ban és a DVSC-ben futballozott, majd 2011-ben a belga élvonalbeli Kortrijkhez szerződött.

A legutóbbi idényben 22 tétmeccsen lépett pályára a Kortrijk színeiben a magyar futballista, s három gólt szerzett, illetve négy gólpasszt jegyzett. A jelenlegi szezonban egyik bajnokira sem nevezte csapata.

DEBRECENI VSC-TEVA
Érkezők: Czvitkovics Péter (Kortrijk – Belgium), Csorba Szabolcs (Nyíregyháza Spartacus – lejárt a kölcsönszerződése), Huszák Tamás (Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Ibrahima Sidibe (szenegáli, Westerlo– Belgium, szabadon igazolható), Mohl Dávid (Kecskemét – kölcsönbe), Slimane Bouadla (francia-algériai, Chateauroux – Franciaország, próbajáték), Vinicius Galvao (brazil, Nyíregyháza Spartacus – lejárt a kölcsönszerződése)

Távozik/távozhat: Adnan Alisic (bosnyák-holland, FC Dordrecht – Hollandia), Illés Gyula (Gyirmót FC), Eugene Salami (Kecskeméti TE – kölcsönbe), Stevo Nikolic (bosnyák, Spartak Trnava – Szlovákia, kölcsönbe), Nikolov Balázs (?), Oláh Gergő (Tatabánya – kölcsönbe), Vinicius Galvao (Csákvár)

Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
12 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
13 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik