Pintér Ádámot januárban elengedi a Zaragoza - sajtóhír

2012.12.07. 08:30
A spanyol regionális napilap, az El Periódico de Aragón értesülései szerint Pintér Ádám is azok között lehet, akik januárban távoznak az első osztályú Real Zaragoza labdarúgócsapatától.

640
640
Pintér kevésszer játszott, de a Barcelona ellen lehetőséget kapott, itt éppen Messit próbálja szerelni (fotó: archív)
Bár Pintér Ádámot még másfél éves szerződés köti a Zaragozához, de spanyol lapértesülések szerint januárban véget érhet számára az aragóniai kaland.
640
640
Bár Pintér Ádámot még másfél éves szerződés köti a Zaragozához, de spanyol lapértesülések szerint januárban véget érhet számára az aragóniai kaland.

A 24 éves magyar futballista az őszi szezon jelentős részében sérült volt, ráadásul a nehéz anyagi helyzetben lévő Zaragoza még mindig nem fizette ki érte a hírek szerint egymillió eurós átigazolási összeget, ami miatt az MTK korábban fel is jelentette a spanyolokat.

A magyar játékos a Zaragozában töltött két és fél éve alatt nem tudott alapemberré válni, összesen 30 bajnoki mérkőzésen kapott szerepet, sérülése miatt csak négy meccsen játszott a szezonban. A hétvégi, mallorcai mérkőzésen is bevetették, ott a 89. percben állt be.

Az aragóniai lap kitér arra is, hogy Filipovics Vladan már új csapatot keres a futballistának, aki nyáron egy izraeli ajánlatot is elutasított, hogy maradjon a Zaragozában.

Pintér mellett otthagyhatja a csapatot Antonio Doblas kapus is, akire a Recreativo csapna le, míg Maurizio Lanzarót a Rayo Vallecano szerződtetné. Igaz, bajnoki mérkőzésen egyikük sem kapott lehetőséget ebben az idényben. Távozhat még a középpályáról a szerb Sztefan Babovics is, aki hiába érkezett nagy reményekkel a Partizantól, csak két bajnokin került a csapatba. A Colo Colótól kölcsönkapott Lucas Wilchez viszont a szezon végéig maradhat.
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00