Légiósok: Tamás Krisztián a suliban bukott, a ranglétrán feljebb lépett

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 13:10
A lépcsőházból az előszobába lépett Tamás Krisztián, aki az előző hét végén már a Milan tartalék-, egyúttal legidősebb utánpótlás-együttesének, a Primavera csapatnak kezdő játékosa volt. Nem is valószínű, hogy a 17 éves balhátvéd játszik kedden a Honvéd ellen.

Milan–Honvéd mérkőzést rendeznek kedden Milánóban, igaz, csak az utánpótlás korosztályban. A kispestiek U19-es csapata játszik felkészülési mérkőzést a hétszeres Bajnokcsapatok Európa-kupája-, illetve Bajnokok Ligája-győztes klub Primavera együttesével.

„Valószínűleg nem játszom a Honvéd ellen – mondta a Nemzeti Sportnak a 17 éves hátvéd, majd folytatta a jó hírrel. – Az eddigi gyakorlat alapján az efféle tét nélküli találkozókon inkább a tartalékok jutnak szerephez, márpedig én a hét végén végig a pályán voltam a Hellas Verona elleni, három nullára megnyert bajnokin."

Tekintve, hogy az őszi szezon során – részben a másfél hónapig elhúzódó sérülése miatt – csupán két bajnoki mérkőzésen jutott szóhoz Aldo Dolcetti csapatánál, a tény, hogy az új esztendőt rögtön a kezdőcsapatban kezdte, bizakodásra ad okot. Ahhoz képest legalábbis óriási előrelépés, hogy tavaly nyáron már a kölcsönadását kérte a Milantól.

„Akkor ragaszkodott hozzám az egyesület, és utólag már én is azt mondom, helyesen tettem, hogy végül itt maradtam – értékelte helyzetét a futballista. – Most már eszem ágában sincs elmenni. Másfél év van hátra a szerződésemből, szeretnék egyre több játéklehetőséghez jutni, fejlődni, tanulni."

Apropó, tanulás: Tamás Krisztián szépen induló sportpályafutását iskolai előmenetele bánta. Milánóba költözése nyomán berakták egy olasz tanintézménybe, ám nyelvtudás híján szinte esélytelen volt talpon maradnia.

„Megbuktam, nem is kevés tantárgyból – elevenítette fel a záróakkordot az akkoriban még jobbára csereként játszó diák. – A nyáron otthagytam az iskolát, azóta nyelvtanfolyamra járok, napi két és fél órát szentelek rá, így teszek eleget a tankötelezettségnek."

KÍVÁNCSI ARRA, HOGY HOGYAN ÉL TAMÁS KRISZTIÁN OLASZORSZÁGBAN, VAGY, HOGY A NAGYCSAPATBÓL KIK A LEGKÖZVETLENEBB FUTBALLISTÁK? A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBÓL, AZAZ A TELJES INTERJÚBÓL MEGTUDHATJA.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00

Visszavonult az Eb-győztes Alessandro Florenzi

Olasz labdarúgás
2025.08.27. 12:39

Máris itt az idény szenzációja, Bonazzoli csodagóljával nyert Milánóban a Cremonese!

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 23:00

A Napoli Kevin De Bruynével védene címet, az Inter új edzővel, a Milan Luka Modriccsal érne fel a csúcsra a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2025.08.23. 10:39

Alessandro Costacurta szerint bajnok lehet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.08.21. 12:05

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2025.08.20. 11:07

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09
Ezek is érdekelhetik