Légiósok: az Inter konkrét ajánlatot tett Dzsudzsákért

2013.02.13. 15:34
A téli átigazolási időszakban az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter és az angol Liverpool is komolyan érdeklődött Dzsudzsák Balázs iránt. Ezt immár a szélső menedzsere, Vörösbaranyi József is megerősítette egy orosz lapnak nyilatkozva, és elmondta, a Dinamo nem engedte el Dzsudzsákot, de talán a nyáron európai topligába igazolhat a futballista.

„Az Inter a Liverpoollal együtt szerette volna a soraiban tudni Balázst. Az olaszok készek voltak átigazolni Dzsudzsákot, de a Dinamo nem engedte el a játékost" – idézi Vörösbaranyi Józsefet az orosz Izvesztyija napilap.

„A kliensem nagyon jól érzi magát Moszkvában, de nagy vágya, hogy egyszer kipróbálhassa magát valamelyik európai topbajnokságban" – jelentette ki Dzsudzsák menedzsere.

Vörösbaranyi József a jövőről is nyilatkozott, és elmondta, bízik benne, hogy a nyáron valóra válhat a magyar válogatott szélső álma.

„Remélem, hogy a nyáron a Dinamo részletesen megvizsgál majd minden beérkező ajánlatot Dzsudzsákért" – zárta mondandóját Vörösbaranyi József.

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
23 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Koné és Martínez duplázott, Malen fejbe lőtte a kapust – 0–2-ről Inter-pontmentés

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 20:03

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Dzsudzsák Balázs diplomata-útlevelét júliusban visszakapta a Külügyminisztérium

Magyar válogatott
2026.09.18. 16:45

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07