Légióssors: Vargával nem hosszabbít a Fürth - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.04.29. 08:35
A 3-liga.com értesülése szerint a német élvonalból kieső Fürth labdarúgócsapata nem vásárolja meg a Debrecentől a szezon végéig kölcsönvett Varga József játékjogát.

A 24 esztendős magyar válogatott labdarúgó, Varga József téli érkezését követő hetekben még a hosszabb távú megállapodás lehetőségét hangoztatta a klub. A 3-liga.com szerint azonban nem vásárolja meg a középpályást a német élvonaltól már biztosan búcsúzó Fürth.

Varga eddig hat Bundesliga-meccsen léphetett pályára, hármat végig játszott, kétszer a szünetben lecserélték, egyszer a 38. percben kiállították. Egyszer eltiltás, egyszer sérülés miatt hiányzott a keretből, egy alkalommal a kispadon maradt a cserék között, háromszor a keretbe sem nevezték.

A Dortmund ellen 6–1-re elveszített mérkőzésen jobbhátvédként nagyon gyengén teljesített, a szünet után nem tért vissza, a következő két meccsen pedig már a keretbe sem került be.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
8 perce

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
19 órája

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
Tegnap, 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Spanyol vezetőedző vette át a BL-ből kiesett Frankfurt irányítását

Német labdarúgás
2026.01.30. 19:30
Ezek is érdekelhetik