Olympiakosz: Megyeriért hamarosan konkrét ajánlat érkezhet

2013.05.27. 11:01
Görögországi sajtóértesülések szerint az Olympiakosz magyar kapusa, Megyeri Balázs iránt továbbra is vannak külföldi érdeklődők, amelyektől hamarosan konkrét ajánlat is várható. Egyes források szerint már kapott is ilyet a klub, bár ezt a játékos menedzsere, Hrutka János a Nemzeti Sport Online kérdésére nem erősítette meg, ugyanakkor nem zárta ki, hogy érkezhet megkeresés.

„A görög sajtóban megjelenő hírek kilencvenkilenc százalékban a képzelet szüleményei. Nem tudok arról, hogy az Olympiakosz konkrét ajánlatot kapott volna Megyeri Balázsért, márpedig ha ez így lenne, akkor minden bizonnyal már értesítettek volna” – fogalmazott a Nemzeti Sport Online megkeresésére a kapus menedzsere, Hrutka János, aki ugyanakkor elképzelhetőnek tartja a nyári klubváltás lehetőségét.

„Azt azonban nem zárom ki, hogy érkezik érte ajánlat, hiszen most már több bajnoki szezon áll mögötte, és egy rövid időszakot leszámítva alapembernek számított az Olympiakoszban, játszott a Bajnokok Ligájában is, tehát már bizonyított. Nemzetközi szinten is megismerhették a nevét" – nyilatkozta a játékosügynök.

Hrutka elmondta, amíg nincs ajánlat, addig nem érdemes konkrét célállomásról beszélni, de a fő szempont továbbra is az állandó játéklehetőség, nem pedig az anyagi kondíciók. A menedzser szerint e megfontolás mentén a déli országok bajnokságai, mint amilyen a görög is, megfelelőek lennének Megyeri további fejlődése szempontjából, miközben például a német élvonalban is valószínűleg jobb eséllyel pályázhatna az első számú kapus pozíciójáért, mint mondjuk az angol Premier League-ben.

 

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
24 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 22:50

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35