Légiósok: van még kapcsolat Szabics és az FTC között

2013.06.13. 07:32
Szabics Imre a Ferencvárosban? A szurkolók minden bizonnyal kitörő örömmel fogadnák a hírt, kérdés, Ricardo Moniz mit szól az ötlethez.

A holland szakember talán nem zárkózna el az átigazolástól, a feltartóztathatatlan Böde Dániel mellé éppen egy fürge, mozgékony támadót keres, így kerülhetett képbe a harmincnégyszeres válogatott csatár. Szabics Imrét már a télen is megkörnyékezte a zöld-fehér együttes, a felek akkor nem jutottak egyezségre, a játékos és a klub sem kommentálta az esetet, ám úgy tudjuk, a kapcsolat nem szakadt meg teljesen.„Erről nem szeretnék semmit sem mondani..." – zárta rövidre a témát szerda kora délután a Nemzeti Sportnak adott interjúban Szabics Imre, amikor arról faggattuk, a nyáron valóban hazatér-e a Ferencvárosba.Szabics Imre, amikor arról faggattuk, a nyáron valóban hazatér-e a Ferencvárosba.

A csatár azt azért hozzátette, hogy az érzései nem változtak, és a fővárosi klub még mindig sokat jelent számára. Sokan aggódnak, hogy a támadó jelenlegi állapotában nem lenne nagy erősítés a következő idényben a bajnoki címre törő Ferencvárosnak, csakhogy Szabics Imre állapotával nincsen semmi gond.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIÉRT MONDTA LE A KUVAIT ELLENI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉST SZABICS IMRE, KERESSE A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTOT!

 

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35