Szalai már idény közben tudta, elhagyja a Mainzot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.28. 06:48
null
Íme, az új mezem! Szalai a Schalke arénája előtt (Fotó: Schalke 04)
Négy év a Schalke 04-ben: Szalai Ádám csütörtökön átesett az orvosi vizsgálaton, aláírt, megkapta a 28-as számú királykék mezt, és innentől nem mainzi, hanem gelsenkircheni játékosnak vallhatja magát. A magyar válogatott center a Nemzeti Sportnak adott nagyinterjúban beszélt a váltás hátteréről.

 

 

– Tulajdonképpen mikor lépett a Gelsenkirchenbe vezető ösvényre?
– Most már elárulhatom, hogy az előző szezon közben nem csupán a Schalkétól kerestek, de mielőtt rákérdezne, a többi csapat nevét nem említeném, mert a tények ismeretében nem volna fair velük szemben – mondta a sűrű csütörtöki napja végén lapunknak Szalai Ádám. – A döntésemet, hogy a Mainznál erősebb együttesben szeretném folytatni a karrieremet, már idény közben meghoztam, erről tájékoztattam a vezérkart, meg természetesen Thomas Tuchel vezetőedzőt. Az eredetileg idén nyárig szóló szerződésemet is azért hosszabbítottam meg, hogy ha távozom, ne ingyen tegyem, hanem a Mainz is kapjon pénzt. Ez a legkevesebb, amit tehettem az eddigi klubomért.

SZAVAZÁS

Mit ér el Szalai Ádám a Schalke játékosaként?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

– Amelynek légkörét korábban családiasnak nevezte. Felkészült rá, hogy mostantól teljesen más környezet vár önre?
– Mainz tényleg a nyugalom szigete, a klubvezetőkkel kialakult kapcsolatom több volt a munkaadó és a munkavállaló viszonyánál. A kétezer-tíz januárja óta tartó időszakban válhattam profi, élvonalbeli labdarúgóvá, az egyesület a legnehezebb hetekben, hónapokban is kiállt mellettem, sohasem felejtem el, amit értem tett. Ami pedig az új környezetre, a Schalkéra vonatkozik: tudom, hová kerültem, és azt is, hogy mire vállalkozom.

– Csak egy nevet említek: Klaas-Jan Huntelaar. Holland válogatott középcsatár.
– Ismétlem magam: tudom, mire vállalkozom. A Stuttgartnál, a Real Madrid Castillánál, majd a Mainznál is úgy kezdtem el dolgozni, hogy tisztában voltam a versenyhelyzettel, különben sem adnak ingyen semmit sehol. Ez így van rendjén. Huszonöt évesen fiatalnak számítok, mégis sok mindenről le kellett már mondanom, iszonyú mennyiségű munka van mögöttem, amit alázat és kitartás nélkül aligha végezhettem volna el megfelelően. Ennek a gyümölcse a mostani szerződésem. Akárcsak eddig, most is elsősorban rajtam múlik, élek-e az élettől kapott lehetőséggel.

„A BUNDESLIGÁNÁL JOBB HELYEN PILLANATNYILAG NEM IS LEHETNÉK” – SZALAI ÁDÁM ÉLETE EGYIK LEGBOLDOGABB NAPJÁN VAN TÚL. MIT GONDOL A KARRIERJÉRŐL? MIÉRT TARTJA FONTOSNAK KLUBVÁLTÁSÁT? KERESSE A KÉTOLDALAS INTERJÚT AZ IMMÁR DIGITÁLISAN IS ELÉRHETŐ NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Vereséggel debütált a Gladbach új edzője; élre állt a Freiburg a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.11. 19:58

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17