Anzsi: a klubvezető elmondta, mennyit kaszáltak Dzsudzsákon

2013.07.18. 08:03
null
Dzsudzsák átigazolásával az Anzsi is jól járt (Fotó: fcdynamo.ru – archív)
German Tkacsenko, az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Anzsi egyik igazgatósági tagja pontos átigazolási összegekről számolt be az orosz sajtónak, s köztük kitért arra is, hogy mennyit fizettek annak idején Dzsudzsák Balázsért, majd mennyiért adták el a Dinamo Moszkvának.

„A sajtó állandóan az átigazolási összegekről ír, és arról, hogy túl sokat fizetünk a játékosokért. Engedjék meg, hogy elmondjam a valós adatokat" – kezdte Tkacsenko, aki elmondta, Samuel Eto'óért 21 millió eurót utaltak az Internek annak idején.

„Sambát 15 millióért adtuk el, míg 11.6 millió euróért vettük. Dzsudzsák 12.6 millió euróba került, majd 19 millióért értékesítettük a Dinamónak. Gazdaságilag kiváló üzleteket kötöttünk" – mondta a klubvezető.

Dzsudzsákon tehát Tkacsenko elmondása szerint 6.4 millió eurót, mai árfolyamon 1.875 milliárd forintnak megfelelő összeget keresett az Anzsi Mahacskala.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Dinamo még nem törlesztette Dzsudzsák teljes vételárát az Anzsinak.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
17 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Dzsudzsák Balázs diplomata-útlevelét júliusban visszakapta a Külügyminisztérium

Magyar válogatott
2026.09.18. 16:45

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46