Felkészülés: Gulácsi sajnálja a bakit, Szalai nem elégedett

2013.07.12. 09:31
Mint arról beszámoltunk, a Red Bull Salzburg labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 3–1-es győzelmet aratott a Schalke 04 ellen – a meccsen Gulácsi Péter és Szalai Ádám is szerepet kapott, sőt, volt egy „párharcuk” is: Gulácsi örülhetett, csakúgy, mint a meccs végén.
„Ez volt az első jelentősebb mérkőzésem hazai közönség előtt, boldog vagyok, hogy nyerni tudtunk. Sajnálom ugyanakkor, hogy a vendégek gólja előtt hibáztam, kellemetlen, pattogós középre adás volt. Szerencsétlenül értem a labdához, amely az ellenfél elé gurult, de a végén csak a győzelem foglalkoztatott” – értékelt a Nemzeti Sportnak önkritikusan Gulácsi Péter.

„Nem lehetünk elégedettek, mert kikaptunk, játékunkon érződött a sok edzés. Igyekeztem ugyanúgy játszani, mint Mainzban, sokat mozogni, bemenni a védők mögé, zavarni a labdás játékosokat. Csakugyan volt egy jó lövésem, de Péter remek mozdulattal kiszedte a sarokból” – vélekedett Szalai Ádám.

HOGYAN FOGADTÁK GULÁCSIT A SALZBURGI SZURKOLÓK? HOGY LETT BELŐLE „GULÁS?” HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS ÉS EXKLUZÍV FOTÓK A MECCSRŐL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek

Csaknem 200 ezer eurós zsákmány: luxustáskákat és Rolex órákat vittek el Gulácsiék otthonából

Légiósok
8 órája

Lénárt Ágota Gulácsiékról: Az ilyen támadások után poszttraumás stressz alakulhat ki

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:50

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 19:01

Rablás Gulácsiéknál: négy csuklyás fegyveresről írnak a spanyol lapok

Légiósok
Tegnap, 11:33

Inigo Pérez: Maximálisan együttérzünk Gulácsival

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 7:39

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter, nem történt sérülés

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 19:15

Bejátszotta magát a Villarreal kapujába Gulácsi Péter, most ismét a BL-ben bizonyíthat

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 10:15