Légiósok: a CFR megszüntette Vass Ádám szerződését - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.31. 10:45
A kolozsvári CFR hivatalos honlapján közölte, hogy közös megegyezéssel megszüntették a csapat magyar középpályása, Vass Ádám szerződését.

A CFR hivatalos honlapján jelentette be, hogy szakított Vass Ádámmal (Fotó: cfr1907.ro)
A CFR hivatalos honlapján jelentette be, hogy szakított Vass Ádámmal (Fotó: cfr1907.ro)
A CFR hivatalos honlapján jelentette be, hogy szakított Vass Ádámmal (Fotó: cfr1907.ro)
A CFR hivatalos honlapján jelentette be, hogy szakított Vass Ádámmal (Fotó: cfr1907.ro)
A CFR hivatalos honlapján jelentette be, hogy szakított Vass Ádámmal (Fotó: cfr1907.ro)

 

A kolozsvári CFR-nél a hónap elején jelentették be, hogy az új szakmai stáb nem számol a csapat magyar válogatott középpályásával, Vass Ádámmal, aki tavaly nyáron igazolt a román élvonalban szereplő klubhoz.

Így a 24 éves futballistának – 2015 júniusáig tartó szerződése ellenére – új csapat után kellett néznie, a kolozsváriak első lépésben szerették volna kölcsönadni. Voltak külföldi érdeklődői és Magyarországról is keresték, de eddig konkrét előrelépés nem történt az ügyében.

A helyzet most annyiban változott, hogy a klub bejelentette, megegyeztek az élő szerződése felbontásáról, és egyúttal sok sikert kívántak neki pályafutása folytatásához. Arról egyelőre nincs hír, hogy a védekező középpályás hol folytatja pályafutását.

A legutóbbi szezonban sokáig sérüléssel is bajlódó Vass a román élvonalban 15 meccsen lépett pályára, gólt nem szerzett.

VASS OLASZORSZÁG FELÉ VEHETI AZ IRÁNYT

„Meg tudtunk egyezni a kolozsvári klubbal a szerződés megszüntetéséről. Olyan feltételekkel váltunk el, amelyek a klubnak és Vass Ádámnak is megfelelőek voltak" – nyilatkozta megkeresésünkre a CFR mai bejelentése után Paunoch Péter, a játékos menedzsere, aki a lehetséges folytatásra is kitért.

„Mivel az előző szezonban sérülések hátráltatták Ádámot, így olyan ország jöhet szóba a jövőjét illetően, ahol már letett valamit az asztalra, korábban bizonyította a képességeit" – fogalmazott a játékosügynök.

Vass korábban megfordult Angliában, a Stoke Cityben, de hosszabb időt, öt évet Olaszországban töltött a Bresciában. Paunoch szerint ez utóbbi ország jöhet szóba elsősorban a folytatást illetően. Magyarországról is voltak ugyan érdeklődések, de Vass egyelőre nem gondolkodik a hazatérésen.

„Érdeklődés volt itthonról, de ennél tovább nem jutottunk. Nem szerepel a célok között a magyarországi folytatás, így ennek minimális az esélye. Most, hogy Vass Ádám szerződése megszűnt, már szabadon tárgyalhatunk az érdeklődőkkel, nem szeretnénk sokáig várni, jó lenne, ha a középpályás minél előbb csatlakozhatna leendő csapatához" – tette hozzá Paunoch.

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
21 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00