Légiósok: Egervári megerősített az elhatározásomban - Hajnal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.01. 15:20
Amint arról a nap folyamán már beszámoltunk: hároméves szerződést írt alá Hajnal Tamás a német másodosztályú Ingolstadt labdarúgócsapatához. A Stuttgarttól távozó válogatott középpályás az mlsz.hu oldalnak nyilatkozva elárulta: a szövetségi kapitány Egervári Sándor is támogatta őt a váltásban. A szakember szerint biztosabb ugyanis a helye a válogatott keretben, ha állandóan játszik a Bundesliga 2-ben, mint ha padozna az élvonalban.
„Több klub is bejelentkezett értem az utóbbi hetekben, de az Ingolstadt volt az, amely a legtöbbet tette a szerződtetésem érdekében – mondta Hajnal Tamás. – A város az Audi cég fellegvára, és a vállalat nemrégiben bejelentette, hogy az eddigieknél is jelentősebb energiákat fog befektetni a csapat sikerei érdekében. Három évre szóló szerződést írtam alá, a klub pedig egy hároméves projektet indított el, melynek végéig az élvonalba való feljutás a cél. Külön érdekesség, hogy külön szerződést kaptam az Auditól is, amely öt esztendőre szól, és egyfajta nagyköveti szerepet határoz meg. Ennek aláírásával már a pályafutásom utáni életemre is gondolok, akár hosszabb távon is a klub és az Audi kötelékeiben maradhatok. A klub részéről a vezetők kijelentették: ha a három év lejárta után még érzek elég erőt a folytatáshoz, újabb szerződést kaphatok, később pedig más területen szánnak nekem feladatot. Ha minden jól megy, addigra A-licences edző leszek, és ilyen feladatkörben kapcsolódhatok be a szakmai munkába.”

„Egy épülő csapat fontos láncszemének, mondhatni vezéregyéniségének igazoltak, játékszervezőként kis túlzással körém szeretnék építeni a csapatot. A szerződés aláírása után részt vettem az első edzésemen a csapatnál. Meggyőző körülmények fogadtak, három éve épült az új stadion, nemrégiben átadott fűthető edzőpályáink vannak, valamint éppen most épül egy új öltözőépület, amely tizenegymillió euróból készül el a jövő évben. André Weis személyében volt csapattársammal is együtt játszhatok, ő tavaly még a Stuttgart kapusa volt. A beilleszkedéssel nem lesz probléma, nagy szeretettel fogadtak a többiek. Az átigazolás előtt egyeztettem Egervári Sándorral is, aki megerősített az elhatározásomban: elmondta, hogy egy biztos Bundesliga II-es tagsággal »beljebb vagyok« a válogatottnál, mintha bizonytalan helyzetben lennék a Stuttgartban. Új fejezet kezdődik a pályafutásomban, nagy reményekkel várom a jövőt, és bízom benne, hogy segítségére lehetek a csapatnak a tervei megvalósításában” – tette hozzá a középpályás.
Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Bayer Leverkusen: világrekord nyereségre pocsék idény

Német labdarúgás
2026.08.07. 18:24

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Hajnal Tamás: Elton Acolatse elhagyhatja a Ferencvárost

Európa-liga
2026.08.05. 20:27

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15