Schalke: Szalai keze sínben, de nem foglalkozik vele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.22. 13:11
null
Szalai Ádám készen áll a visszatérésre
Kicsivel több mint egy héttel a kézműtéte után már pályára lépne Szalai Ádám, a német élvonalban (Bundesliga) szereplő Schalke 04 magyar labdarúgója. A válogatott csatárt nem zavarja a kezén lévő rögzítő sem, játszana az Eintracht Frankfurt elleni szombati idegenbeli bajnokin.

 

 

„Jól vagyok, az operáció óta már eltelt egy hét, egy sínt kell viselnem a kezemen – adott helyzetjelentést a Schalke hivatalos honlapjának Szalai Ádám. – Az elején szokatlan volt, de a pályán megfeledkezik róla az ember, ott csak a labdára koncentrál. Napról napra jobban vagyok. A sín nem zavar a mozgásban, nem foglalkozom vele, az Eintracht Frankfurt elleni bajnokira gondolok csak."

A világbajnoki pótselejtezők és felkészülési mérkőzések miatt jó néhány játékosnak volt elfoglaltsága a válogatottjánál, ám Szalai szerint ez nem hátráltat senkit a felkészülésben.

„A válogatott meccsek miatt többeknek kevés idejük jutott a regenerálódásra, többen csak csütörtökön kapcsolódtak be az edzésbe. De mind profik vagyunk, megbirkózunk a helyzettel. Ezenkívül mindenki szívesen utazik a nemzeti csapattal."

Az Európa-liga-szereplő Eintracht a legutóbbi hét bajnokiján nyeretlen maradt, hazai pályán pedig már hat bajnoki óta nem tudott győzni. A Schalke magyar légiósa szerint azonban ez nem jelent semmit, szoros meccsre van kilátás.

„Jó csapat a frankfurti, ezt a legutóbbi szezonban bebizonyította. Ha sokáig nem nyersz, nehéz helyzetbe kerülsz. Ezért veszélyes mérkőzés lesz, mindent megtesznek majd, hogy otthon tartsák a három pontot. De nekünk is szükségünk van a pontokra, így kiélezett csata várható, amelyre jól fel kell készülnünk. Egy győzelem erőt adna az előttünk álló további mérkőzésekre. Természetesen az is lényeges, hogy ne jöjjön több sérülés, minden játékosra szükségünk van. A legfontosabb az, hogy mindenki készen álljon és segíteni tudjon a csapatnak."

Legfrissebb hírek

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

Bundesliga: vezetett a Leipzig, a Leverkusen mégis hazavitte mindhárom pontot

Német labdarúgás
2025.12.20. 20:35

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

A Dortmund nyerte meg a Borussia-rangadót

Német labdarúgás
2025.12.19. 22:38

Bundesliga: otthon vesztett pontot a sereghajtó ellen a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.14. 19:37

Csak ikszelt Freiburgban a Dortmund, nem tudta megelőzni a Lipcsét

Német labdarúgás
2025.12.14. 17:32

Bundesliga: a Hoffenheim nagyon megverte a Hamburgot, idegenben alkotott nagyot a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.12.13. 17:38

Három magyar a pályán, a lipcseiek kikaptak Berlinben a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.12.12. 22:24
Ezek is érdekelhetik