Légiósok: Dzsudzsák sajnálja, hogy nem igazolt a Liverpoolhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.10. 20:40
A Spanyolországban edzőtáborozó Dinamo Moszkva magyar labdarúgója, Dzsudzsák Balázs sajnálja, hogy egy évvel ezelőtt nem igazolt a Liverpoolhoz. Mint ismert, a magyar válogatott középpályást állítólag kölcsön akarta venni a Premier League-ben szereplő klub, ám az orosz együttes ebbe nem egyezett bele.
DZSUDZSÁK TÉRDSÉRÜLÉS MIATT HAGYTA KI A VIDEOTON ELLENI MECCSET

„Javában tart a felkészülésünk Marbellán, a hétvégén a Videotonnal is játszottunk. Sajnáltam, hogy én nem léphettem pályára, de a térdem picit bevizesedett, így kaptam két nap pihenőt. Holnap és csütörtökön még egy-egy edzőmeccs vár ránk, aztán irány haza!” – írta Dzsudzsák a Facebookon.

DZSUDZSÁK TÉRDSÉRÜLÉS MIATT HAGYTA KI A VIDEOTON ELLENI MECCSET

„Javában tart a felkészülésünk Marbellán, a hétvégén a Videotonnal is játszottunk. Sajnáltam, hogy én nem léphettem pályára, de a térdem picit bevizesedett, így kaptam két nap pihenőt. Holnap és csütörtökön még egy-egy edzőmeccs vár ránk, aztán irány haza!” – írta Dzsudzsák a Facebookon.

„A britek fél évre kölcsönbe akartak elvinni, de a Dinamo Moszkva csak végleges átigazolásba ment volna bele. Egy álom vált volna valóra, ha olyan klubban futballozhatok, mint a Liverpool, sajnálom a dolgot kicsit. De ez már a múlt. Most az a legfontosabb, hogy a tavasszal jól futballozzak. Európában ismernek és követik a játékomat" – idézi a Szport Ekszpressz Dzsudzsák Balázst, aki beszélt a Bajnokok Ligájáról is.

„Egy olyan csapat ajánlatát, mint a Liverpoolé, talán hiba elutasítani. De ha a Dinamo Moszkva bejut a Bajnokok Ligájába, akkor nem lesz másra szükségem. Jelenleg elégedett vagyok a helyzetemmel – folytatta Dzsudzsák, akitől megkérdezték, hogy Moszkvában tölti-e hátralévő karrierjét. – Ezen még nem gondolkodtam. De szeretnék játszani még Angliában vagy Németországban is."

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44

Dzsudzsák Balázs: Hálás vagyok a Lokinak az utolsó lehetőségért

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 07:03

„Fényes jövő előtt áll a Liverpool” – Arne Slot az Everton elleni rangadó előtt

Angol labdarúgás
2026.04.17. 11:58

Életjel vagy haláltusa? – Deák Zsigmond publicisztikája

Angol labdarúgás
2026.04.15. 23:57

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23

„Beárazták a Premier League-et, csak nem úgy, ahogy sokan gondolnák” – véli a Premier League-kommentátor

Angol labdarúgás
2026.03.14. 09:29
Ezek is érdekelhetik