Légiósok: Simon Attila még nem gondol a Chelsea-re

2014.07.20. 11:53
Pénteken aláírta szerződését, szerdán a Chelsea ellen pedig már pályára is léphet új csapatában Simon Attila, aki még nem gondol a londoniak elleni összecsapásra.

Az NB I aktuális (társ)gólkirálya (18 találat) pénteken szerződött az osztrák élvonalban szereplő Wolfsberghez, és az osztrák klub a jövő héten az angol sztárcsapat ellen játszik felkészülési mérkőzést. Nem lenne hétköznapi bemutatkozás...

„Még nagyon friss az élmény, egyelőre nem gondolok a Chelsea elleni meccsre, csak aludni szeretnék végre – mondta Simon Attila a Nemzeti Sportnak. – Pénteken hajnali négykor keltem, délelőtt átestem az orvosi vizsgálatokon, három óra körül aláírtam a szerződésemet, majd a klub edzője, Dietmar Kühbauer megkért, hogy vegyek részt a csapat délutáni edzésén. Nem voltam a topon, elég fáradtan mozogtam, szerencsére csak mérkőzés előtti átmozgatásról volt szó. Csapatom szombaton már bajnokit játszott, én azonban csak hétfőn csatlakozom a kerethez."

A támadó elmondta azt is, az elmúlt napokban rengeteg menedzser megkereste, számos ajánlatot kapott, sőt az egyik lengyel élvonalbeli csapatnál már az orvosi vizsgálaton is átesett. Ennek tükrében meglepő, hogy végül a múlt szezonban hetedik helyen végző osztrák klubnál kötött ki.

„Valóban jártam Lengyelországban, ám a csapat nevét nem szeretném elmondani. Mindenben megegyeztünk a vezetőkkel, ám amikor az aláírásra került a sor, kiderült, hogy a megbeszélt egy év helyett háromra szeretnének szerződtetni, így kútba esett az üzlet. Ezután hívott fel Hamar István, hogy lenne ez az osztrák lehetőség. A pályáról ismertük egymást, bíztam benne, hogy nem átverésről van szó, szerencsére minden rendben zajlott, fél nap alatt megegyeztünk a vezetőkkel. Ami a célokat illeti, a vezetőség szeretné, ha a klub az első ötben végezne."

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, AZ OSZTRÁKOK MILYEN SZEREPKÖRBEN SZÁMÍTANAK SIMON ATTILÁRA, KERESSE A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
12 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08