Ausztrália: nagyon pozitívan tálalják Vernes érkezését

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.08.12. 12:39
null
Az ausztrál klub honlapja így köszönti magyar szerzeményét
Az ausztrál labdarúgó-bajnokság élvonalában (A-League) szereplő Central Coast Mariners kedden bejelentette a hivatalos honlapján, hogy megegyezett Vernes Richárd (Bp. Honvéd) kölcsönvételéről.

 

Az ausztrál bajnokság legutóbbi harmadik helyezettje két esztendőre vette kölcsön a Honvéd 22 éves támadó középpályását, ahogyan azt a kispestiek korábban már jelezték.

„Rendkívül boldogok vagyunk, hogy Richárd-kaliberű futballista érkezik hozzánk, és hogy pályafutásának ebben a szakaszában sikerült őt Ausztráliába csábítanunk – idézi az ausztrál klub honlapja Phil Moss vezetőedzőt. – A szorgalma, a profi hozzáállása, valamint az, hogy látom rajta, a csapatot az egyéni csillogás elé helyezi, engem meggyőzött arról, hogy vele jobbak leszünk."

Moss olyan csapatot akar építeni, amelyik kreatívan támad, amelyik szórakoztatja a közönséget – és úgy látja, hogy Vernes, valamint a svéd Göteborgtól kölcsönkapott szenegáli Malick Mané ebben nagy segítségére lesz.

A vezetőedző hangsúlyozta, hogy mindkettejüknek meg kell verekedni a kezdő tizenegybe kerülésért, de a továbbiak azt sugallják, hogy Vernes iránt megvan a bizalom.

„Az A-League volt az első számú célja, alaposan utánanézett, kik vagyunk, milyen a klubunk, és az első találkozásunkkor azt mondta, hogy ez a futballkultúra fekszik neki a leginkább" – számolt be a megismerkedésről Moss.

A honlap megjegyzi, hogy Vernes szerződtetésében szerepet játszott a magyar futball és a Honvéd korábbi klasszisának, Détári Lajosnak az ajánlása is.

Az A-League 2014–2015-ös szezonja októberben kezdődik.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
23 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08