Ausztria: az idényben először történt ilyesmi Gulácsival

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.30. 18:39
Gulácsi Péter először kapott egynél több gólt egy mérkőzésen az osztrák labdarúgó-bajnokság 2014–2015-ös szezonjában: ráadásul a magyar kapus eddig százszázalékos csapata szombat délután hazai pályán 3–2-re kikapott a Sturm Graztól.

Marko Stankovic egy-egy lövése a 4. és a 14. percben beakadt Gulácsi Péter kapujába, a Salzburg – amely a hétközi 3–0-s malmői vereség, a BL-főtábla elúszása miatt kissé talán csalódottan lépett pályára – Kevin Kampl és Jonatan Soriano révén a második félidő derekára egyenlített.Gulácsi Péter kapujába, a Salzburg – amely a hétközi 3–0-s malmői vereség, a BL-főtábla elúszása miatt kissé talán csalódottan lépett pályára – Kevin Kampl és Jonatan Soriano révén a második félidő derekára egyenlített.

S miközben a hazaiak a győzelem reményében kitámadtak, a 90. percben Marco Djuricin bevágta a Sturm győztes gólját. A graziak egymás utáni második salzburgi bajnokijukat nyerték meg, míg a Red Bull tavaly november óta először veszített el két egymást követő tétmérkőzést.

A Salzburg – amely a korábbi hat fordulóban összesen egy gólt kapott, és amelyben Gulácsi immár 454 „tiszta percnél” tartott – először veszített pontokat a bajnokságban.

Az esti programban az eddig szintén százszázalékos Wolfsberger AC is kikapott: Simon Attila klubja hazai pályán vesztett 1–0-ra a Wiener Neustadt ellen.

A gól nélküli állással elégedetlen WAC-edző, Dietmar Kühbauer a 84. percben pályára küldte magyar gólvágóját, Simon Attilát, egy perc múlva meg is született a mindent eldöntő gól – de a „rossz oldalon": a bécsújhelyiek középpályása, Christoph Freitag lőtte.

Nem kis meglepetésre a nagy múltú Austria újra kikapott, így az utolsó helyre csúszott – előtte a másik legendás bécsi csapat, a Rapid áll. Helyezésük akkor is drámai meglepetés, ha a 3. és a 10. helyezettet mindössze három pont választja el egymástól.

AUSZTRIA, 7. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Salzburg–Sturm Graz 2–3
Rheindorf Altach–Ried 2–2
Wolfsberger AC–Wiener Neustadt 0–1
Admira–Austria Wien 2–1
Vasárnapi mérkőzés
Rapid–Grödig

AZ ÁLLÁS
1. Salzburg 7 6 0 1 31–4 +27 18
2. Wolfsberger AC 7 6 0 1 18–5 +13 18
3. Sturm Graz 7 2 2 3 11–11 0 8
4. Admira 7 2 2 3 11–15 –4 8
5. Grödig 6 2 2 2 8–14 –6 8
6. Rheindorf Altach 7 2 2 3 5–11 –6 8
7. Wiener Neustadt 7 2 1 4 11–21 –10 7
8. Ried 7 1 3 3 9–13 –4 6
9. Rapid 6 1 3 2 6–11 –5 6
10. Austria Wien 7 0 5 2 7–12 –5 5

 

Legfrissebb hírek

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

Meglepetés: Gulácsi Péter marad az RB Leipzig első számú kapusa

Német labdarúgás
2025.08.14. 17:21

Szoboszlai: Mindent meg fogok tenni azért, hogy Magyarország részt vehessen a világbajnokságon

Magyar válogatott
2025.08.13. 13:29

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04
Ezek is érdekelhetik