Légiósok: Egy forduló után korai jó rajtról beszélni - Tőzsér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.11. 10:17
Tőzsér Dániel szerint az angol másodosztály nyitó fordulójában elért győzelem után még korai jó szezonkezdetről beszélni. A Watford a magyar középpályással a soraiban 3–0-ra legyőzte a Bogdán Ádám nélkül felálló Boltont.

„Bíztunk benne, hogy így lesz, de arról korai lenne beszélni, hogy jól alakult a szezonkezdet. Erre a kérdésre térjünk vissza mondjuk a tizedik forduló után – mondta a 21-szeres magyar válogatott. – Viszont elsőre tényleg nem volt rossz, hogy ennyire magabiztosan győztünk. A gólpasszomnak természetesen örülök, de a lényeg, hogy a csapat begyűjtötte a három pontot. A lefújás után beszéltem Bogdán Ádámmal, és bár sajnáltam, hogy nem védett, jó érzés, hogy válogatottbeli társammal az angol bajnokságban találkoztam."

A Watford kedden a negyedosztályú Stevenage vendége lesz a Ligakupában, szombaton pedig a Norwichhoz látogat.

„A keddi mérkőzésen bárki játszhat, az edzőnek most lesz lehetősége rotálni, amit nem is bánunk – folytatta a 29 éves Tőzsér Dániel. – Rengeteg mérkőzés vár ránk a szezonban, s mivel a feljutás a cél, nem árt, ha nem tizenegy játékos szerepel végig. A bajnokságban is annak a csapatnak lesz nagy esélye, amelynek bő a kerete. Nyilván nem szomorkodunk, ha a Ligakupában vagy a nagy múltú FA-kupában sokáig menetelünk, de a Championship élvez elsőbbséget, az a legfontosabb számunkra."

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

„Nekem ő Mr. Gól” – Tőzsér Dániel Varga Barnabásról

Labdarúgó NB I
2026.01.02. 15:41

Championship: Styles bekerült a forduló válogatottjába

Légiósok
2025.12.17. 10:41

Kosznovszky Márk: Több játékra vágyom!

Légiósok
2025.11.20. 13:23

Két csapatból is belga bajnokot csinált, most a Norwichot kell gatyába ráznia

Angol labdarúgás
2025.11.18. 15:26

Premier League: a Boro főnöke veheti át a Wolves megüresedett kispadját – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.11.08. 13:08

Tóth Balázs legalább három hónapig nem védhet – hivatalos

Légiósok
2025.11.06. 19:25
Ezek is érdekelhetik