Légiósok: három volt debreceni igazol Bangladesbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.12.21. 10:05
Már beszámoltunk róla, hogy a korábban a DVSC-ben is futballozó Illés Gyula az NB II-es Gyirmóttól a bangladesi élvonalba igazol, de másik két volt debreceni futballista is vele tart.

A bangladesi élvonalban folytatja pályafutását Csorba Szabolcs, Demjén Gábor és Illés Gyula, akikben közös, hogy mindhárman futballoztak Debrecenben. A három korábbi élvonalbeli labdarúgó január 2-án indul dubai átszállással a dél-ázsiai országba, miután egy évre szóló szerződést kötött az Abahani vezetőivel, a megállapodás szerint azonban fél év múlva módosítható, felbontható a szerződés. Az új szezon februárban kezdődik a tízcsapatos első osztályban, amelyben az Abahani a júliusban véget érő előző bajnokságban a második helyen végzett.

Az átigazolási piac legfrissebb, magyar vonatkozású híreit itt olvashatja!
Az NB I-es átigazolási híreket csapatonként bontásban itt találja!
Az NB II-es átigazolásokat itt találja!

„Cél a bajnoki cím megszerzése – kezdte Illés Gyula, a Zalaegerszeg, a Debrecen és a Gyirmót korábbi középpályása. – Nyilván nem szakmai előrelépés miatt fogadtuk el az ajánlatot, de az aranyérem megszerzése kellő motivációt jelent. A csapat edzője Kottán György, aki korábban a bangladesi válogatott szövetségi kapitánya is volt, most pedig lehetőséget kapott, hogy légiósokat is szerződtessen. Azért azt jelezte, hogy ne számítsunk topligára.”

Csorba Szabolcs és Demjén Gábor októberig az NB II-ben sereghajtó Balmazújvárosban futballozott, az elmúlt két hónapban azonban már mindketten szabadon igazolható játékosok voltak. Ellenben Illés Gyula a Gyirmót FC Győr labdarúgója volt, szerződése csak a nyáron járt volna le.

„Itthon nem is terveztem klubváltást, a nyárig semmiképpen. Aztán két hete érkezett a bangladesi lehetőség, a gyirmóti vezetőknek pedig csak köszönettel tartozom, mert elengedtek, és felbontották a szerződésemet.”

Az Abahani vezetői az első, bizalomról árulkodó lépést megtették, ugyanis a majd' négyszázezer forintba kerülő repülőjegyet kifizették, s Dakkában, a fővárosban bérelt lakásban helyezik el a három játékost.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
21 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08