Otigbának mindene a futball, és már Angliából is keresik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.06. 09:03
null
Otigba (balra) a legutóbbi tíz fordulóból kilencszer játszott a Heerenveenben (Fotó: archív)
Formába lendült a Heerenveen. A csapat kissé beragadt a szezonrajtnál, de már az Európa-liga-indulásról döntő rájátszást érő hetedik helyen áll. Legutóbb szerda este a Feyenoord ellen fordított hazai pályán (3–1), így hat pontra olvadt a hátránya a negyedik helyen álló együttessel szemben. Ennél azonban sokkal fontosabb számunkra, hogy a találkozót végigjátszotta a kiváló formában futballozó magyar középhátvéd, Otigba Kenneth, kinek a teljesítményére már több országban felfigyeltek.

 

A 22 éves Otigba Kenneth az ősszel kevesebb játéklehetőséget kapott, akkor a Heerenveen gyengébben teljesített, ám utóbbi hét bajnokiján egyszer sem szenvedett vereséget, s ebben nagy szerepet játszott a magyar U-válogatott védő.

„Vezetőedzőnk, Dwight Lodeweges is kiemelte, mennyire fontos a jó szériánk, ugyanakkor emlékeztetett, nem nyerhetjük meg az összes mérkőzést – mondta a Nemzeti Sportnak Otigba Kenneth. – A statisztikákkal nem foglalkozom, de örülök, ha velem jól megy a csapatnak. Igyekszem mindegyik mérkőzésen a maximumot nyújtani, megszervezni és irányítani a védelmet. De ez nemcsak a bajnokikon van így, hanem az edzéseken is. Folyamatosan beszélek, kiabálok, hajtom a többieket, ha négy a négy, öt az öt ellen játszunk, akkor is győzni akarok, méghozzá úgy, hogy ne kapjunk gólt. Egyénileg mindenki jól teljesít, az összhang is megvan, ami alapvető, ha nyerni akarunk, s a bizalom is kölcsönös a védelem és a támadók között, tudjuk, számíthatunk egymásra, ha az egyik csapatrész ront, a másik képes kijavítani.”

A már említett hét mérkőzés óta tartó veretlen sorozat során mindössze egy bajnokin nem lépett pályára a középhátvéd, pedig a Dordrecht elleni meccsen (0–0) is a kezdőcsapatban kapott volna helyet, csakhogy…

„Elkéstem – vette át a szót Otigba. – A mérkőzés előtti utolsó edzés végén a vezetőedzőnk mondta, hogy az eredetileg megbeszélt időponthoz képest negyedórával korábban találkozunk. Ám mivel el kellett rohannom, akkor már nem voltam ott, s nem tudtam róla, így öt perc késéssel jelentem meg az öltözőben. Utána mesélték a csapattársaim, hogy nagyjából húsz másodperccel előtte jelentette be az edzőnk, ki lép pályára a helyemen. Ez persze az én hibám, mert a biztonság kedvéért megkérdezhettem volna valakit. Egyszersmind tanultam belőle, legközelebb kétszer is rákérdezek. Ennél nagyobb büntetés nem létezik. Ha elveszik egyhavi fizetésemet, az hagyján, de ha nem játszhatok, az katasztrófa. A futball a mindenem. Szerencsére a Feyenoord ellen már ismét a kezdőcsapatban kaptam helyet.”

Georgi Attila, a futballista menedzsere elárulta, Otigba iránt is érdeklődnek az angol és a német első osztályból egyaránt, s elképzelhető, hogy a nyáron klubot vált.

OTIGBA A JÖVŐJÉRŐL, ILLETVE A HEERENVEENRŐL IS BŐVEBBEN BESZÉL A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN.

Legfrissebb hírek

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
22 órája

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51
Ezek is érdekelhetik