Bolton: Bogdán gondolkodik a hosszabbításon, de nem kapkod

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.16. 08:25
Bár az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton gyors választ remél Bogdán Ádámtól, a magyar kapus nem szeretné elkapkodni a döntést.

Mint beszámoltunk róla, a Bolton News szerint Neil Lennon menedzser jelentős változásokat tervez a keretben, de vannak, akiket mindenképpen szeretne megtartani. Közéjük tartozik a szerződéstervezetet a héten megkapó Bogdán Ádám is. a Bolton News szerint Neil Lennon menedzser jelentős változásokat tervez a keretben, de vannak, akiket mindenképpen szeretne megtartani. Közéjük tartozik a szerződéstervezetet a héten megkapó Bogdán Ádám is.

„A Bolton tett egy ajánlatot, amely az eddigi munkám elismerése, annak ellenére, hogy sokat voltam sérült, és a kapustársam is jól védett. Örülök, hogy elismerik a munkámat – mondta Bogdán Ádám a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Gondolkodom a hosszabbításon, egyelőre nincsen határidő, csak beszélgetünk az új szerződésről.”

„A nyártól szabadon igazolható lehetek, aminek megvannak az előnyei és hátrányai is. Nem akarom elkapkodni a döntést. Nem nagyon látok bele a klub helyzetébe, nem tudom, a következő szezonra alakulhat-e Premier League-szintű csapat. Minden idényben ez volt a cél, de más együtteseknél is ugyanez a helyzet, ezért ilyen sűrű a mezőny.”

„Hogy a Bundesligában vagy a Premier League-ben védenék-e szívesebben? Nehéz erre előre válaszolni, nincs konkrétum, de vannak lehetőségek, ez a két ország az, amelyben szívesen védenék. Elsősorban játéklehetőséghez szeretnék jutni, vagy legalább olyan helyzetbe kerülnék, hogy rajtam is múljon, védek-e.”

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Szoboszlai a világfutball egyik szupersztárja lesz, amire Puskás óta nem volt példa Magyarországon – Bogdán Ádám

Magyar válogatott
2025.09.04. 16:50

Schön Szabolcs kölcsönben az ETO FC-ben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 10:21

Schön Szabolcs az ETO FC játékosa lehet – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.08.31. 17:41

A magyar válogatott szélső maga kérte angol klubját – ne nevezzék a meccsekre

Légiósok
2025.08.23. 11:35

Újabb magyar játékos szerződhet az AIK-ba – sajtóhír

Légiósok
2025.08.09. 17:39

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52
Ezek is érdekelhetik