Légiósok: Bogdán mégis érdekli a kétszeres BEK-győztest?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.20. 08:00
Helyi lapértesülés szerint az angol labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Nottingham Forest mégis érdeklődik Bogdán Ádám iránt.

Bogdán Ádám 2007 óta áll a Bolton Wanderers alkalmazásában, ám szerződése a mostani szezon végén lejár. Szeretnének vele hosszabbítani, ám több klub is érdeklődik iránta.

A Nottingham Post keddi cikke szerint köztük van a Nottingham Forest is, amely a Boltonhoz hasonlóan az angol másodosztályban szerepel. Ez azért érdekes, mert ugyanez a lap írta meg április végén, hogy Dougie Freedman, a kétszeres BEK-győztes Forest menedzsere nem szeretné megszerezni Bogdánt, akinek a Boltonnál 2012 és 2014 között már volt az edzője.

A Nottingham Post mostani írása szerint gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Jamie Ward, a Derby Countytól távozó félben lévő északír támadó a Nottingham Forestben folytatja a nyártól a pályafutását, Bogdánt pedig szintén szerződtetné a 150 éve alapított klub, ám a magyar válogatott kapus esetében nehezebb dolga lesz.

Elsősorban azért, mert több érdeklődővel kellene „megküzdenie” érte a Forestnek, amelynek anyagi lehetőségei ráadásul a pénzügyi fair play miatt korlátozottak.

A Post szerint a nottinghami egyesület vezérkarának figyelme így a Bolton másik kapusa, Andy Lonergan felé irányulhat, akivel a Wandererst irányító Neil Lennon már közölte, hogy nem kínálnak neki új szerződést.
Szeretnének vele hosszabbítani, ám több klub is érdeklődik iránta.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik