Hoffenheim: Szalai „néma”, de erőtől duzzad, edzője dicséri

Vágólapra másolva!
2015.07.30. 16:31
null
A kérdés: be tudja-e magát verekedni a kezdőbe Szalai Ádám? (Fotó: AFP)
A német Kicker tudósítása szerint sokatmondó hallgatásba burkolózik Szalai Ádám, a Hoffenheim magyar válogatott labdarúgója: a középcsatár a csapat norvégiai edzőtáborozása alatt minden médiamegkeresést visszautasított, és nem adott interjút. A szaklap szerint a magyar csatár nem teljesen elégedett helyzetével, hiszen Mark Uth és Kevin Volland mögött van a házi erősorrendben, ráadásul még Kevin Kuranyi is megérkezik...

Markus Gisdol vezetőedző ugyanakkor elégedett Szalai Ádám munkájával, dicséri a magyar légiós hozzáállását.

„Látom, hogy eltökélt, látom, hogy teljes erőbedobással dolgozik. A nyári szünet alatt az erőnlétén dolgozott, és ez eredményre is vezetett. Minden játékosnak ott a lehetőség, be lehet kerülni a csapatba, ez csak a teljesítménytől függ” – nyilatkozta Gisdol.

A felkészülési mérkőzéseken az újonnan érkező Mark Uth, illetve a válogatott Kevin Volland volt az első választás csatárban, Szalai tartalékszerepbe kényszerült. A rutinos Kevin Kuranyi is hamarosan megérkezik a Dinamo Moszkvától (szerződése lejártával csatlakozik a Hoffenheimhez), és valószínű, hogy nem a kispadra... Azaz Szalai helyzete nem lett könnyebb azzal, hogy a Hoffenheimből elment Anthony Modeste és Sven Schipplock is – akkor is nagy lesz a konkurenciaharc, ha Gisdol nem egycsatáros, hanem 4–4–2-es formációt választ.

Legfrissebb hírek

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
13 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
16 órája

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
2025.09.12. 22:30

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22
Ezek is érdekelhetik