Hamburg: Stieber nem kertelt – leszögezte, hol folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 07:19
null
Stieber Zoltán pontot tett az átigazolási ügyének végére (Fotó: AFP)
A Bundesligában szereplő Hamburg magyar válogatott támadója, Stieber Zoltán a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában leszögezte, marad a HSV játékosa. A 26 éves futballista iránt német sajtóértesülések szerint többek között a Kaiserslautern is érdeklődött, ám Stieber kijelentette, a hamburgi vezetőkkel a közös folytatás mellett döntött.

 

– Csak találgat mindenki, hogy mi állhat a mellőzése hátterében. Miért nem játszik?

– Nem akarok ezzel a témával foglalkozni. Így alakult. Az már biztos, hogy maradok a Hamburgban. Voltak érdeklődők, de a klub nem akart megválni tőlem, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy itt folytatom.

– Mikor született meg az elhatározás?

– Körülbelül két hete.

– Ez azért érdekes, mert a lehetséges átigazolásáról szóló hírek azóta sem csitultak, német források szerint a korábbi fürthi edzője, Frank Kramer vezette Fortuna Düsseldorf és a szintén másodosztályú Kaiserslautern is szívesen látná. Ki van zárva a váltás?

– Igen. Éppen az ilyen, mostanában elég gyakori kérdések miatt tettem ki egy üzenetet a Facebook-oldalamra, amelyben világossá tettem a szándékomat.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY STIEBER ZOLTÁN HOGYAN KEZELI A KIALAKULT HELYZETET, KERESSE A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

Légiósok
Tegnap, 12:44

Történelmi igazolás küszöbén: Huszti András már a Steauával edz – NS-infó

Légiósok
Tegnap, 11:03

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 17:07

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.02.05. 09:30

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.02.04. 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19
Ezek is érdekelhetik