Légiósok: topligás szerződés? Válogatott? Köteles válaszolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.04. 08:45
null
Köteles úgy érzi, jó formában van (Fotó: AFP)
Köteles László október végén két évvel meghosszabbította szerződését a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genknél, ennek ellenére nem mondott le arról, hogy erősebb ligába szerződjön, valamint hogy a válogatottban szerepeljen.

„Az új szerződéssel nem mondtam le arról, hogy feljebb lépjek egy erősebb ligába – mondta Köteles a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. – Hogy hová mennék? Imádom az olasz futballt, de nem válogatnék, ha jönne lehetőség. Ha az az ajánlat jobb, mint a Genké, elgondolkodnék rajta. Ettől függetlenül harmincegy évesen négy évre aláírni nem rossz, elégedett vagyok a megállapodással.”

Nem annak köszönhetem a sikereimet, hogy fantasztikus kapus lennék, hanem a mentalitásomnak. Mindig kiálltam a csapat mellett, akkor is, amikor Thibaut Courtois védett, és csak csere voltam. Ez nagyon tetszett a vezetőségnek, ezért bíznak bennem a klubnál. Úgy érzem, most a legjobb négy kapusban vagyok a ligában, az előző szezonban Mathew Ryan volt a legjobb, aki már a Valenciában véd. A csapat célja az első hat, és az, hogy kijussunk az európai kupaporondra.”

Valóban sokan kérdezgetik, hogy miért nem vagyok válogatott. Főleg az előző szezon után, amelyik életem legjobb idénye volt. Furcsa volt ez a történet, amikor Diósgyőrben védtem, folyamatosan hívtak, Várhidi Péter és Erwin Koeman is. Végre sikerült kikerülnöm, rendszeresen védtem, mégsem számítottak rám.”

„Az elején vártam, sokat stresszeltem ezen, de ez az évek alatt elmúlt. Már nem stresszelek rajta, hogy behívnak-e vagy sem. Természetesen szeretném, hogy odakerüljön a nevem mellé, hogy voltam válogatott. A csapatomban mindent megteszek, hogy bizonyítsak. Tükörbe tudok nézni, nincs lelkiismeret-furdalásom.”

„Nem mondtam le róla, de nem érzem realitásnak, hogy behívjanak. Király Gabi nagyon jól védett, nagyrészt neki köszönhetjük a kijutást. A többiek fiatalok, tehetségesek, a kapitánynak nincs oka változtatni. Ők harcolták ki a kijutást, valószínűleg ők lesznek ott az Eb-n. Talán a következő selejtezősorozatban kapok esélyt, de azt hiszem, akkor is ezekkel a kapusokkal számol majd a szakmai stáb.”

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

„Ikonikus futam, amelyet mindenki szeret” – itt az F1 bejelentése a Monacói Nagydíjról!

F1
2025.09.05. 14:14

Szerződést hosszabbított egyik legjobbjával a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 20:09

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

Női kézilabda: hosszabbított klasszisával a Győr, 2030-ig marad

Kézilabda
2025.08.25. 10:38

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51
Ezek is érdekelhetik