Légiósok: Nikolics Szerbiában van – Sheffield szóba sem került

2016.01.07. 10:03
Mint már jeleztük, angol sajtóhírek szerint Nikolics Nemanja a Legia Warszawától az angol másodosztályú Sheffield Wednesdayhez szerződhet, már el is utazott Angliába. A csatár menedzsere, Filipovics Vladan azonban a Nemzeti Sport Online érdeklődésére cáfolta a hírt.

„Nikolics Nemanja kiemelkedően jó őszt produkált a Legia Warszawában, ami után nagyon nagy az érdeklődés iránta, és ilyenkor gyakran szárnyra kapnak különböző találgatások, pletykák. Semmi alapja nincs annak, hogy a Sheffield Wednesdayhez szerződne. Attól a klubtól nem is kerestek minket, és a jövőt illetően nem is gondolkodunk az angol másodosztályban. Nikolics jelenleg Szerbiában tölti a szabadságát” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a csatár menedzsere, Filipovics Vladan.

„Azt most még nem tudom megmondani, hogyan alakul Nikolics jövője, és mivel élő szerződés köti a Legiához, ez a varsóiaktól is függ. Ilyen remekül sikerült fél szezont követően persze bármi előfordulhat, de jelenleg nincsenek olyan előrehaladott tárgyalások, hogy rövid időn belül változás állhatna be a csatár helyzetében" – tette hozzá a játékosügynök.

Mint ismert, Nikolics tavaly nyáron ingyen igazolt a Videotontól a Legia Warszawához, amelyben remekel. A lengyel élvonalban 21 forduló alatt 21 gólt szerzett. A Transfermarkt jelenleg 1.3 millió euróra teszi az értékét, de feltételezhető, hogy a Legia csak ennek az összegnek a sokszorosáért lenne hajlandó télen lemondani róla.

Nikolics később a Facebook-oldalán is reagált a hírekre:

„Későn keltem, hosszú volt az éjszaka, barátokkal ünnepeltük a pravoszláv karácsonyt, csak most jutottak el hozzám a hírek... Olvasom, hogy Angliában tartózkodom és közel állok egy megállapodáshoz. Érdekes, mert ma tartjuk a karácsonyt Szerbiában, itt vagyok a családommal. Az említett klubbal semmilyen kapcsolatban nem voltam. Szerződés köt a Legiához, nyolcadikán utazom vissza, és másnap megyünk a máltai edzőtáborba.”

Nikolics Szerbiában ünnepelte a pravoszláv karácsonyt (Fotó: Nikolics Nemanja Facebook)
Nikolics Szerbiában ünnepelte a pravoszláv karácsonyt (Fotó: Nikolics Nemanja Facebook)
Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
5 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
6 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik