Legia: „Imádom a nyomást. Aki nem bírja, menjen...”

Vágólapra másolva!
2016.02.16. 14:37
Nikolics Nemanja, a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Legia Warszawa magyar légiósa szerint a csapat masszőrje „gyúrja a lábába a gólokat”, és úgy véli, aki nem képes kezelni a nyomást, annak kisebb csapatnál kellene folytatnia.

„Amikor először a csapat öltözőjébe érkeztem, Wojtek masszírozott meg, minden nagyszerű volt, és jól játszottam az edzésen. A következő napon megint vele dolgoztam, aztán így maradt – mondta a Pilka Noznának adott interjújában Nikolics Nemanja Wojciech Spalek masszőrrel kapcsolatban. – Rengeteget segített nekem, nagyon kedves és barátságos velem. Amikor Papának hívtam, mindenki elkezdett nevetni. Híressé vált, most már mindenki vele akar masszíroztatni.”

„Minden létesítmény nagyszerű a Legiánál. Minden alkalommal, amikor jól felkészülten várom a meccset, nem kell aggódnom semmin és összpontosíthatok az edzésre” – tette hozzá.

A gárda az alapítása 100. évfordulóját ünnepli az idén – természetesen a szurkolók szeretnék, ha ez bajnoki címmel párosulna. A Legia 22 fordulót követően három ponttal áll az éllovas Piast Gliwice mögött a második helyen. S, hogy érzik-e a nyomást a centenáriumi elvárások miatt?

„Nem érzem a nyomást, csak a motivációt, hogy elérjük a céljainkat. Amikor nagy csapatban játszol, akkor pozitív nyomás van rajtad minden nap és minden meccsen, ez pedig jó. Ekkor tudod, hogy egy olyan csapatnál vagy, amely győzelmekért és trófeákért harcol. A játékosok számára ez a legfontosabb és ez a legnagyobb motiváció. Hatalmas szurkolótábor áll mögöttünk, amely azt szeretné látni, hogy ezért a klubért harcolunk, mindent beleadunk és megteszünk mindent, minden egyes meccsen. Ha valaki nem képes megbirkózni ezzel a teherrel, annak kisebb klubba kellene mennie. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, szeretem a nyomást és jó úton haladunk a bajnoki cím felé” – tette hozzá a lengyel góllövőlistát 23 találatával toronymagasan vezető támadó.Nikolics Nemanja Wojciech Spalek masszőrrel kapcsolatban. – Rengeteget segített nekem, nagyon kedves és barátságos velem. Amikor Papának hívtam, mindenki elkezdett nevetni. Híressé vált, most már mindenki vele akar masszíroztatni.”

„Minden létesítmény nagyszerű a Legiánál. Minden alkalommal, amikor jól felkészülten várom a meccset, nem kell aggódnom semmin és összpontosíthatok az edzésre” – tette hozzá.

A gárda az alapítása 100. évfordulóját ünnepli az idén – természetesen a szurkolók szeretnék, ha ez bajnoki címmel párosulna. A Legia 22 fordulót követően három ponttal áll az éllovas Piast Gliwice mögött a második helyen. S, hogy érzik-e a nyomást a centenáriumi elvárások miatt?

„Nem érzem a nyomást, csak a motivációt, hogy elérjük a céljainkat. Amikor nagy csapatban játszol, akkor pozitív nyomás van rajtad minden nap és minden meccsen, ez pedig jó. Ekkor tudod, hogy egy olyan csapatnál vagy, amely győzelmekért és trófeákért harcol. A játékosok számára ez a legfontosabb és ez a legnagyobb motiváció. Hatalmas szurkolótábor áll mögöttünk, amely azt szeretné látni, hogy ezért a klubért harcolunk, mindent beleadunk és megteszünk mindent, minden egyes meccsen. Ha valaki nem képes megbirkózni ezzel a teherrel, annak kisebb klubba kellene mennie. Boldog vagyok, hogy itt lehetek, szeretem a nyomást és jó úton haladunk a bajnoki cím felé” – tette hozzá a lengyel góllövőlistát 23 találatával toronymagasan vezető támadó.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Puskás Akadémia döntetlent játszott a Legiával

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 18:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2025.12.21. 23:22

Nikolics Nemanja és Pető Tamás: Hazaértünk és motiváltak vagyunk 

Labdarúgó NB II
2025.11.20. 17:35

Nikolics Nemanja a Vidi új sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 15:42

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29

Szalai Ádám és Nikolics Nemanja átvette UEFA-diplomáját

Magyar válogatott
2025.10.16. 19:59

Nikolics: A változások miatt más mozgások, más helyezkedések, más feladatok lesznek a támadószekcióban

Magyar válogatott
2025.10.11. 08:48
Ezek is érdekelhetik