Légiósok: Splitben folytathatja a magyar csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.05. 23:36
null
Futács Márkó már Splitben készül a következő szezonra (Fotó: hajduk.hr)
A Hajduk Split labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klubnál készül Futács Márkó.

 

A háromszoros válogatott támadó a diósgyőri idényt követően az elmúlt két szezonját Törökországban töltötte a Mersin Idman Yurdunál, amely kiesett a török élvonalból. A legutóbbi szezonban Futács ősszel keresztszalag-szakadást szenvedett, így az idény nagy részét kihagyta. Klubját pedig a szezon közben feljelentette a nemzetközi szövetségnél, mert több havi fizetését nem kapta meg. Ezért már áprilisban jeleztük, hogy a nyáron biztosan klubot vált (az NB I-ből is volt iránta érdeklődés, a DVTK és a Videoton részéről).

A magyar támadó a Hajduk Splitnél másfajta célokért küzdhet, hiszen a dalmát csapat hagyományosan a legjobb horvát együttesek közé tartozik. A Hajduk a nemzetközi kupában is érdekelt, jövő héten már játszik az Európa-liga második selejtezőkörében, ellenfele a Bőle Lukáccsal nemrég szerződést hosszabbító román CSMS Iasi lesz.

Futácsot – miután lejárt a szerződése – ingyen szerezheti meg a spliti csapat, amelynek a poszton a kolumbiai Manuel Arteaga távozása volt a legfőbb változás, ő visszatért kölcsönadójához, a Palermóhoz.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
15 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08