Légiósok: argentin csapattársa védelmébe vette Dzsudzsákot

2016.10.30. 22:18
Dzsudzsák Balázs nem kezdte fergetegesen a szezont új klubjánál, az arab emírségekbeli al-Vahdánál, ám argentin csapattársa szerint erre megvan a magyarázat.

„Szerintem most nagyjából 85-90 százalékos állapotban van a legjobb formájához viszonyítva – mondta Sebastián Tagliabué. – Hozzá kell még szoknia a csapathoz, az edzőhöz, az itteni éghajlathoz, de szerintem már látszik, hogy jó úton halad.”

Az argentin csatár nem véletlenül nyilatkozta ezt legutóbbi mérkőzésük után, hiszen az al-Naszr ellen aratott 5–1-es sikerükhöz Dzsudzsák góllal és gólpasszal járult hozzá, és az azt megelőző meccsükön szintén betalált.

„Biztos jót tesz neki, hogy az al-Vaszl és az al-Naszr ellen is gólt lőtt. Az pedig, ahogy az utóbbi meccsen a gólját ünnepelte az egész csapattal, beleértve a kispadon ülőket is, azt mutatja, hogy sikerült beilleszkednie” – tette hozzá Tagliabué.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Dzsudzsák Balázs: Nagy öröm, hogy még európai kupameccset játszhatok

Európa-konferencialiga
2026.07.22. 16:32

Dzsudzsák Balázs: Mesébe illő történet az enyém

Labdarúgó NB I
2026.07.10. 09:42

Élet, pálya – Kamler János jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.07.10. 09:40

Hosszabbított Dzsudzsák Balázzsal a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 13:29

Dzsudzsák Balázs a következő idényt is a DVSC-ben tölti

Labdarúgó NB I
2026.05.31. 18:53

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 15:44