Légiósok: Ez pályafutásom legjobb szerződése, ugyanakkor... – Kádár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.13. 07:30
Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Dinamo Kijev védője, Kádár Tamás a klub hivatalos oldalának beszélt a csapathoz való szerződésének nehézségeiről, valamint saját céljairól.

„Szívesen jöttem a Dinamo Kijevhez, ez azonban nem volt egyszerű az anyagiak miatt. A Lech Poznan sokáig nem tudott megegyezni a klubbal, emiatt pedig nagyon dühös voltam, mivel már az edzőtáborba is el szerettem volna menni. A sérülés elkerülése végett a Lechnél sem játszottam” – mondta Kádár Tamás, aki ezután kitért az anyagiakra, valamint saját céljaira.Kádár Tamás, aki ezután kitért az anyagiakra, valamint saját céljaira.

„Anyagi szempontból ez pályafutásom legjobb szerződése. Ugyanakkor még mindig nagyon fiatal vagyok, nem a pénz volt a fő motiváció számomra. Nevet akarok szerezni magamnak a labdarúgásban. Hihetetlenül jólesett számomra Szerhij Rebrov vezetőedző érdeklődése. Gyakran felhívott, és mondta nekem, hogy szívesen látna a csapatában. Visszatérve az anyagiakra: a pénz önmagában nem elég, legalábbis nekem biztosan nem, ha közben a padról figyelem a mérkőzéseket.”

A magyar védő végig a pályán volt a Dinamo Kijev hétvégi bajnokiján, azonban ő sem tudott segíteni: csapata kétgólos vereséget szenvedett a Zirkától.

Legfrissebb hírek

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
2026.09.23. 23:46

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Redzicék hosszabbításos öngóllal nyertek, Negóék kikaptak az El-playoffban

Európa-liga
2026.08.20. 23:00

El-selejtező: öt gólt vágott Feröeren, kettős győzelemmel jutott tovább a Lech Poznan

Európa-liga
2026.08.14. 22:23

Veszélyben a Lech Poznan feröeri El-meccse

Európa-liga
2026.08.13. 14:14

BL: saját közönsége előtt szórakozta el háromgólos előnyét a Lech Poznan, majd tizenegyesekkel kiesett

Bajnokok Ligája
2026.07.29. 21:57