Légiósok: a Steaua tulajdonosa ötöt igazolna, Bőlét is megnézi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.16. 22:06
Mint arról beszámoltunk, Bőle Lukács iránt érdeklődik a román élvonalbeli Steaua Bucuresti labdarúgócsapata, a magyar játékossal kapcsolatban pedig ismét megszólalt a BEK-győztes klub tulajdonosa, Gigi Becali.

„Annyit mondhatok, hogy a nyáron öt vagy hat értékes játékost is szerződtetünk. Nem mondom meg, hogy kiket, várjanak, és majd meglátják. Bőlét nem ismerem annyira, saját magam is meg akarom nézni egy vagy két meccsen” – idézi több oldal is Gigi Becali a román Digi Sportnak adott nyilatkozatát.Gigi Becali a román Digi Sportnak adott nyilatkozatát.

A tulajdonos arról is beszélt, hogy az erősítések után egyértelműen a Bajnokok Ligája csoportkörében szeretné látni a csapatát.

A 26 éves Bőle harmadik szezonját tölti a román élvonalban, 2014-ben a Kaposvári Rákóczitól igazolt a jászvásári csapathoz. A CSM Poli színeiben eddig 80 meccsen 11 gólt szerzett, a jelenlegi szezonban 26 találkozón hatszor volt eredményes, illetve öt gólpasszt is jegyzett, piaci értékét 600 ezer euróra becsüli a Transfermarkt.

„A romániai partnerem már az összes román élklubbal egyeztetett, de orosz, török és lengyel klubok képviselőivel is folynak tárgyalások. Bőlének sok ajánlata van” – mondta korábban Panicos Makedonas, a játékos menedzsere a Nemzeti Sport Online megkeresésére a Bőlével kapcsolatos pletykákról.

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda BL: Nagy Ádámékkal egy csoportban a Ferencváros

Vízilabda
2026.09.21. 10:56

Anno még Christoph Daum is felfigyelt a most visszavonuló Bőle Lukácsra

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 09:53

Román Kupa: Szalay Szabolcs továbblőtte a Csíkszeredát

Minden más foci
2026.08.20. 19:04

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Liga 2: Husztit kiállították, a Sepsi elrontotta a Steaua jubileumát

Minden más foci
2026.05.07. 20:15

Bölöni László: A BEK-győzelem millióknak jelentett hatalmas boldogságot

Bajnokok Ligája
2026.05.07. 07:55

Kitünteti Bölöniéket a román elnök az 1986-os BEK-győzelem évfordulóján

Minden más foci
2026.05.05. 21:10

Vasiljevic Andrejért két és fél millió eurót fizetett a Hamburg

Labdarúgó NB I
2026.03.28. 09:23