Légiósok: „Nem felelt meg az elvárásoknak” – Stieber távozik?

Vágólapra másolva!
2017.06.21. 10:12
Német sajtóértesülések szerint a Bundesliga 2.-ben szereplő 1. FC Kaiserslautern nem ragaszkodik Stieber Zoltánhoz.  

A Der Betze Brennt a Kaiserslautern nyári felkészülésének kezdetén összegezte az egyesület keretében várható változásokat.

Az edzőtábor első napjáról Stieber Zoltán ugyan „igazoltan” maradt távol, a portál a Die Rheinpfalz cikkére hivatkozva arról számol be, hogy több játékos, köztük Stieber is csapatot válthat a közeljövőben.

„Jacques Zoua és Stieber Zoltán egyaránt távozhat. Mindketten egy éve érkeztek a klubhoz, ám egyikük sem tudott maradéktalanul megfelelni a magas elvárásoknak” – fogalmaz a Der Betze Brennt.

A magyar válogatott támadó 2016 augusztusában szerződött a Kaiserslauternhez, melynek színeiben az előző szezonban húsz mérkőzésen lépett pályára, ezeken összesen kétszer volt eredményes, emellett öt gólpasszt osztott ki.

Legfrissebb hírek

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
11 órája

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
2025.12.23. 21:49

Mindenért kárpótolta a visszavonuló Stieber Zoltánt az osztrákoknak rúgott gólja

Magyar válogatott
2025.12.13. 08:03

Ibrahim Cissé: Megdolgoztunk ezért a sikerért; Mindenért kárpótolta a visszavonuló Stieber Zoltánt az osztrákoknak rúgott gólja

E-újság
2025.12.12. 23:40

Bundesliga: az emberhátrányban futballozó Mainznak esélye sem volt a Freiburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 21:24

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16
Ezek is érdekelhetik