Légiósok: Korcsmár stabil védelem tagjának mondhatja magát

2017.09.18. 19:54
null
Korcsmár (középen a kapustól jobbra) jól teljesített a Hobro ellen (Fotó: twitter.com)
Az elmúlt hétvégén a dán első osztályú bajnokság, a Superliga kilencedik fordulójának rangadóján Korcsmár Zsolttal a védelemben, a tabellán harmadik Midtjylland fölényes, 5–1-es győzelmet aratott a közvetlenül előtte, a második helyen álló Hobro felett. A vasárnapi mérkőzés után a találkozót végigjátszó magyar védő ugyan gólt és gólpasszt nem jegyzett, de jó teljesítményt nyújtott, és a lefújás után őt is jelölték a meccs legjobbja címre.

A kitüntetést végül nem Korcsmár nyerte el, hanem csapattársa, Alexander Sorloth, ám azt a tavasszal még a Vasasban futballozó válogatott védő elismerte: jogosan, hiszen a csatár három góllal járult hozzá a sikerhez.

„Szerintem a stadionban mindenki érezte az első perctől fogva, hogy milyen nagy energiákat mozdítunk meg a győzelem megszerzése érdekében. Dominálni tudtunk, és viszonylag hamar sikerült megszereznünk a vezetést, ami sokat segített. Nem álltunk meg, amikor előnybe kerültünk, a 90 perc során folyamatosan daráltunk végig, és megérdemelt győzelmet arattunk” – mondta Korcsmár az összecsapást követően.

„Nem is lehetett kérdés, hogy Sorloth lesz a meccs legjobbja, hiszen három szép gólt szerzett, és keményen megdolgozott mindegyik góljáért” – dicsérte társát a válogatott védő.

Sorloth egyébként a nyáron a Ferencváros ellen is eredményes volt az Európa-ligában: a dániai visszavágón csereként beszállva ő állította be a 3–1-es végeredményt.

A Midtjyllandhoz a nyáron érkező védő elárulta azt is, hogy az eddig lejátszott 14 mérkőzés alatt már fel tudta venni a dán csapat ritmusát és hozzászokott az új védőtársaihoz is.

„Valamivel többet kell egy az egy ellen védekezni, de szerintem már megszoktam, azt hiszem most is látszott, hogy stabil volt a hátsó négyesünk” – mondta Korcsmár.

Legfrissebb hírek

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
2026.09.23. 12:57

Huszonnégy évesen a Midtjylland elemzője Pernyész Péter

Minden más foci
2026.09.19. 10:25

A ciprusi élvonalba igazolt Tamás Márk – hivatalos

Légiósok
2026.09.03. 12:31

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
2026.09.01. 14:50

Baráth Péter: Most érzem magam a legjobb formában

Légiósok
2026.08.20. 17:45

Légiósok: a Qarabaghoz szerződő Várkonyi Bencének vonzó volt a nemzetközi kupamezőny

Légiósok
2026.07.06. 16:53

Kovács Mátyás a belga élvonalba igazolt – hivatalos

Légiósok
2026.06.19. 17:39

Szűcs Tamás pozitív élményekkel tért haza a Famalicaótól

Légiósok
2026.06.17. 16:39