Légiósok: Windecker nagyon jó benyomást keltett Bölönire

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.16. 22:25
A voetbalbelgie.be értesülése szerint a belga első osztályban szereplő Royal Antwerp FC-nél próbajátékon lévő Windecker József nagyon jó benyomást tett a klubra.

A PAOK elleni 3–1-es győzelem során az Újpestről távozó 25 éves magyar középpályás 81 percet játszott, és a Het Laatste Nieuws értesülése szerint annyira meggyőző volt a teljesítménye, hogy az Antwerp szerződést ajánl neki.

Bölöni László vezetőedző eddig nem elégedett az erősítési folyamatokkal, úgy véli, túl lassan halad a csapat összerakása.

„A mag még mindig nincs teljesen meg, még mindig akarunk új játékosokat szerezni minden csapatrészbe” – mondta a romániai szakember.



Bölöni László vezetőedző eddig nem elégedett az erősítési folyamatokkal, úgy véli, túl lassan halad a csapat összerakása.

„A mag még mindig nincs teljesen meg, még mindig akarunk új játékosokat szerezni minden csapatrészbe” – mondta a romániai szakember.

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
9 órája

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28