Légiósok: menedzsere szerint Szoboszlai marad a Salzburgnál

MTI MTIMTI MTI
2020.01.09. 21:52
null
Szoboszlai Dominik (jobbra) sokat fejlődhet még a Salzburgnál (Fotó: AFP)
Szoboszlai Dominik menedzsere szerint a Red Bull Salzburg 19 éves futballistája nem vált klubot a téli átigazolási időszakban.

 

Esterházy Mátyás, az M4 Sport Átigazolás című csütörtöki műsorában elmondta, ugyan biztosat nem lehet kijelenteni, ugyanakkor a válogatott középpályás a fejlődése szempontjából jó helyen van az osztrák csapatnál, amely ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt.

Hozzátette, rengeteg klub érdeklődik a futballista iránt – főként az első számú európai kupasorozatban, illetve a nemzeti csapatban mutatott játéka után –, de fontos, hogy neki és a menedzsmentnek konkrét elképzelése van a karrierjét illetően, és nem szeretne letérni a megkezdett útról. Megjegyezte, amikor a Salzburghoz szerződött, az megfontolt döntés volt, és ilyen lesz az is, amikor eljön az ideje a továbblépésnek.

Esterházy Mátyás hangsúlyozta, ha Szoboszlai olyan ütemben fejlődik, mint eddig, akkor hamarosan eljöhet a váltás ideje is. Kiemelte, egy új klub keresésében fontos szempont a játéklehetőség, az egyesület filozófiája, az edző személye és az esetleges nemzetközi kupaszereplés is.

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28

Szoboszlai visszatérése is téma volt a Liverpool sajtótájékoztatóján

Angol labdarúgás
2026.10.27. 14:44