Dinamo Kijev: Kádárt az ifjúsági csapathoz irányították – klubot vált?

P. K.P. K.
2020.02.04. 09:26
null
Kádárt az ifjúsági csapathoz irányították (Fotó: dynamo.kiev.ua)
Kádár Tamás a szakmai stáb döntése értelmében a Dinamo Kijev második csapatával, vagyis az ifjúságiakkal készülhet hétfő óta – adta hírül az ukrán klub a hivatalos honlapján.

 

Ukrajnai beszámolók szerint Kádár Tamás nem vett részt a Dinamo Kijev hétfő esti edzésén. A szakmai stáb az ifjúsági csapathoz irányította, helyére a 20 éves, ugyancsak belső védő Olekszandr Romancsuk került fel az első keretbe.

A klub hivatalos honlapján számolt be a hírről, de részleteket nem közölt, és megkeresésünkre a játékos menedzsere, Varga Sándor sem kívánta kommentálni a történteket.

A döntés azok után meglepő lehet, hogy Kádár a csapat eddigi felkészülési mérkőzésein szerepelt, gólpasszt is adott, de tekintve, hogy régóta téma az ukrán sajtóban a távozása, könnyen lehet, hogy a hétfői döntéssel el is dőlt a kérdés, és Kádár Tamás már tavasszal sem az ukrán fővárosban futballozik majd.

A 29 éves, 57-szeres válogatott labdarúgó három év után inthet búcsút a Dinamónak, novemberben játszotta a 100. tétmeccsét a klub színeiben.

Legfrissebb hírek

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00