Légiósok: Vida Kristopher Lengyelországba tart – sajtóhír

K. J.K. J.
2020.02.24. 07:24
null
Vida Kristopher távozhat a DAC-tól (Fotó: dac1904.sk)
A bumm.sk információja szerint a DAC-ot elhagyva a lengyel élvonalbeli Piast Gliwicéhez szerződik Vida Kristopher.

 

A szlovákiai hírportál, a bumm.sk arról számolt be, hogy Vida Kristopher, a DAC támadója a lengyel élvonalbeli Piast Gliwicéhez igazolhat. Lengyelországban március 2-ig tart az átigazolási időszak, s mivel a sokoldalú magyar labdarúgónak élő szerződése van Dunaszerdahelyen, a Gliwicének fizetnie kell érte. Természetesen próbáltuk elérni a játékost a hírrel kapcsolatban, de nem reagált a megkeresésünkre.

Vida Kristopher 2016-ban a holland De Graafschaptól igazolt a DAC-hoz, amelynek színeiben ez ideig 124 tétmérkőzésen szerepelve 32 gólt szerzett és 18 gólpasszt adott. Ebben az idényben 25 meccsen játszott, nyolc gólja mellett további négyet előkészített.

A csapat szombati bajnoki mérkőzésén (Ruzomberok, 0–0) Hélder Cristóvao vezetőedző a kispadra ültette, majd a meccs után így nyilatkozott róla: „Jelenleg nem jöhet számításba, hamarosan mindenki megérti, miért. Ennél többet nem mondhatok.”

A Piast Gliwice 23 fordulót követően a 16 csapatos lengyel élvonal hatodik helyén áll.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07