Légiósok: Megyeri Balázst összeboronálták Oenningékkel, nincs hivatalos megkeresés

B. L.B. L.
2020.03.10. 14:23
null
A magyar játékos a korábbi kapusedzőjével dolgozhatna ismét együtt, ha klubot vált a nyáron (Fotó: Földi Imre)
A görög sajtóban elterjedt a hír, hogy a Korhut Mihályt is foglalkoztató Arisz Megyeri Balázzsal erősítené meg a keretét, sőt a newsorama.gr már arról számolt be, hogy megvan a megegyezés a felek között, de a Nemzeti Sport Online értesülése szerint hivatalos megkeresés még nem érkezett a kapus ügyében.

 

A Ferencváros és az angol Bristol City utánpótlásában is nevelkedett kapus 2010-ben szerződött a zöld-fehérektől a görög Olympiakoszhoz, amelynél 73 tétmérkőzésen lépett pályára – öt bajnoki címet és három Görög Kupát nyert.

Ezt követően 2015-ben a Getaféhoz igazolt, de ott nem találta meg számításait, csupán két találkozón jutott szóhoz, így egy évvel később a Greuther Fürthhöz szerződött. Németországban két év alatt 41 összecsapáson szerepelt, mielőtt 2018-ban az Atromitoszhoz került, az athéniaknál eddig 49-szer léphetett pályára.

Megyeri szerződése az idény végén lejár, így szabadon igazolhatóvá válik, görög források szerint pedig korábbi kapusedzője, Alekosz Rantosz (2005 és 2017 között az Olympiakosznál dolgozott) miatt a volt Vasas-tréner Michael Oenning vezette Ariszhoz igazolhat (amely Korhut Mihályt is foglalkoztatja) – méghozzá két évre.

Hrutka János, az egyszeres magyar válogatott kapus menedzsere a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, nem történt hivatalos megkeresés a játékos ügyében.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28