Légiósok: Szoboszlai betalált, majd két gólpasszt kiosztott

B. A.B. A.
2020.06.14. 21:21
null
Szoboszlai Dominik ezúttal is csapata húzóembere volt (Fotó: Twitter)
Továbbra is nagyszerű formában futballozik Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg játékosa ezúttal egy gólt és két gólpasszt jegyzett a LASK ellen 3–1-re megnyert bajnoki mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik a 8. percben szerzett vezetést csapatának, a rosszul kijövő kapus lába között elpöckölte a labdát, majd az üres kapuba gurított.

A gólpasszra három percet kellett várni, a bal szélről középre kanyarított labdájába még beleért egy védő, ám így sem tudta Patson Dakát megakadályozni a gólszerzésben. Légiósunk mellett a 21 éves zambiai is kiváló formának örvend, sorozatban negyedik tétmeccsén a hatodik gólját ünnepelhette.

A magyar válogatott középpályás újabb gólpasszal tette fel a koronát a teljesítményére, a hajrában a balról betekert szögletére Albert Vallci érkezett jól (3–1). Szoboszlai immár kilenc gólpassznál jár a bajnokságban, ő maga hatszor talált be – előbbihez négyet az előző három, míg utóbbihoz négyet az előző két fordulóban adott hozzá.

A másodosztályban Tiefenbach Dániel szintén betalált, a korábbi újpesti labdarúgó, a visszavonulása óta edzőként dolgozó Tiefenbach Tamás fia kapushiba után fejelt közelről a kapuba a FAC Wien–Austria Lustenau mérkőzésen, a pontszerzéshez azonban ez sem volt elég.

A mérkőzés összefoglalóját – benne Tiefenbach góljával – itt tekintheti meg!

AUSZTRIA, BUNDESLIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 4. FORDULÓ

Red Bull Salzburg–LASK 3–1
Salzburg: Szoboszlai Dominik gólt lőtt, majd kiosztott két gólpasszt, a 90. percben lecserélték.
2. LIGA

22. FORDULÓ
FAC Wien–Austria Lustenau 2–1
Lustenau: Tiefenbach Dániel a 83. percig volt a pályán, ő szerezte csapata szépítő gólját.
Austria Wien II–Liefering 2–0
Austria Wien: Mester Csabát a 62. percben lecserélték; Liefering: Bukta Csaba a szünetben állt be.

GÖRÖGORSZÁG, SUPER LEAGUE
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS, 28. FORDULÓ

Olympiakosz–Arisz 3–1
Arisz: Korhut Mihály végig a pályán volt.

LENGYELORSZÁG, EKSTRAKLASA
30. FORDULÓ

Jagiellonia–Piast Gliwice 0–2
Piast Gliwice: Vida Kristopher végigjátszotta a mérkőzést.

Raków–Zaglebie Lubin 2–1
Zaglebie Lubin: Tajti Mátyás nem volt a keretben.
Slask Wroclaw–LKS Lódz 4–0
Slask Wroclaw: Tamás Márk végig a pályán volt.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47