Légiósok: edzője nem hiszi, hogy Szoboszlait meg tudják tartani

R. B.R. B.
2020.07.02. 20:10
null
Szoboszlai Dominik bajnoki címet ünnepelt a Salzburggal (Fotó: Getty Images)
A Milannal tárgyaló Ralf Rangnick a helyszínen tekintette meg a Red Bull Salzburg szerda esti bajnoki mérkőzését, amelyen Szoboszlai Dominik pazar gólt szerzett. Az osztrák csapat vezetőedzője, Jesse Marsch bízik benne, hogy a magyar válogatott futballista marad Salzburgban, ám nem biztos benne, hogy ez így is lesz.

 

A szerdai Salzburg–Sturm Graz találkozón – amelyet a hazaiak 5–2-re megnyertek – ott volt a lelátón Ralf Rangnick, aki nagy valószínűséggel az olasz élvonalbeli Milan szakvezetője lesz a következő idénytől. Az osztrák sajtó úgy tudja, a Red Bull-csoport futballszekcióját vezető német tréner részben Szoboszlai Dominik miatt utazott el Salzburgba.

Card

Card

Mint ismert, az olasz sportsajtó szerint a Milan az egyik klub, amelyik megvásárolná a 19 esztendős magyar középpályás játékjogát. A pletykák szerint a Serie A-ból a Napoli és a Lazio érdeklődött még Szoboszlai iránt.

„Európa egyik legjobb középpályása lehet néhány éven belül – idézi a Sky Sports Austria Christoph Freundot, a Salzburg sportigazgatóját. – Minden tulajdonsága megvan, ami ehhez kell. Ha így dolgozik tovább, és rálép a gázpedálra, minden ajtó kinyílik előtte. Talán az ősszel még nálunk játszik, majd meglátjuk. Egyelőre semmi sem dőlt el. Különleges futballista, aki előtt szép jövő áll.”

Szoboszlai a járvány utáni újraindulás óta egyetlen meccset sem hagyott ki a Red Bullban, összesen hét gólt szerzett, és tíz gólpasszt adott ebben az időszakban.

„A legutóbbi mérkőzéseken megmutatta a kvalitását, rengeteget fejlődött – véli Jesse Marsch, a Salzburg amerikai vezetőedzője a magyar labdarúgóról. – Remélem, meg tudjuk tartani, ám ebben egyáltalán nem vagyok biztos.”

Legfrissebb hírek

Átrok Belgiumban, Redzic a Salzburgban lőtt gólt, Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK

Légiósok
2 órája

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlai asszisztot adott, a Pool két góllal nyert a Crystal Palace otthonában

Angol labdarúgás
6 órája

PL: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpool kezdőcsapatába – videó

Angol labdarúgás
7 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16