Légiósok: Szoboszlait választották meg az idény legjobbjának

2020.07.05. 20:11
null
Szoboszlai Dominikot választották meg az idény legjobbjának az osztrák Bundesligában (Fotó: Getty Images)
A bajnok és kupagyőztes Red Bull Salzburg hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub magyar válogatott játékosát, Szoboszlai Dominikot választották meg a 2019–2020-as idény legjobbjának az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga).

 

A bajnokság legjobb játékosát a klubelnökök és a vezetőedzők választották meg. A 19 éves, nyolcszoros magyar válogatott középpályás mellett a Red Bull Salzburg vezetőedzőjét is díjazták, Jesse Marsch lett az idény legjobb edzője.

„A koronavírus-járvány utáni időszakban 17 kanadai pontot szereztem, de őszintén megvallva nem erre figyeltem. Egyszerűen minden trófeát meg akartam nyerni a csapattal. Ezekkel válsz többé” – mondta Szoboszlai Dominik a Salzburg hivatalos honlapjának.

A Transfermarkt statisztikája szerint – az utolsó fordulóban is gólt és gólpasszt jegyző – Szoboszlai összesen kilenc góllal és tizennégy gólpasszal zárta az osztrák Bundesliga 2019–2020-as idényét.

A díjat korábban több Salzburg-játékos, így Jonatan Soriano, Naby Keita, Konrad Laimer és Moanesz Dabur is megkapta már.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Büszke vagyok, hogy hozzájárulhattam az ETO bajnoki címéhez

Labdarúgó NB I
Tegnap, 21:54

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
Tegnap, 11:03

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Szoboszlai Dominik: Ahogy felpattant előttem a labda, arra gondoltam, „Miért ne?”

Angol labdarúgás
2026.09.17. 14:29

A Chelsea vár Szoboszlaiékra a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:47