Légiósok: Koman Vladimir két év után távozik Iránból – hivatalos

2020.08.14. 14:22
Koman Vladimir két év után távozik az iráni Szepahan labdarúgócsapatától – adta hírül az iszfaháni klub a hivatalos Instagram-oldalán.

A 31 éves középpályás két évvel ezelőtt a török Adanasportól igazolt a Szepahanhoz, amelyben – a Transfermarkt adatbázisa szerint – 34 tétmérkőzésen három gólt szerzett és négy gólpasszt adott. Csapatával tavaly ezüstérmes lett az iráni bajnokságban, míg a jelenlegi idényben a Szepahan két fordulóval a küzdelmek vége előtt az ötödik helyen áll.

A Szepahan tájékoztatása szerint Komannal közös megegyezéssel bontottak szerződést, és a futballista valószínűleg az egyik – meg nem nevezett – arab országban folytatja a pályafutását.



Koman korábban játszott Olaszországban (Sampdoria, Avellino, Bari), Franciaországban (AS Monaco) és Oroszországban (FK Krasznodar, Ural) is. A magyar válogatottban eddig 36-szor szerepelt, legutóbb 2014 májusában, a Dánia elleni felkészülési mérkőzésen (2–2) lépett pályára a nemzeti együttesben.

„Sárga vihar! Viszlát” – búcsúzott Koman a Szepahantól az Instagramon.

Yellow Storm! Goodbyeطوفان زرد! خدانگهدار

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08

Koman Vladimir: Nem lehet kiölni belőlem a győzelmi vágyat!

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:47