Légiósok: Nagy Dominik már nem a Legia Warszawa játékosa

Vágólapra másolva!
2020.10.06. 16:18
null
Nagynak véget ért a kaland a Legiával (Fotó: AFP)
A lengyel bajnoki címvédő Legia Warszawa közös megegyezéssel felbontotta a csapat magyar válogatott szélsőjének, Nagy Dominiknek a szerződését – áll a klub hivatalos honlapján.

 

Nagy Dominik az előző idény második felét a Panathinaikoszban töltötte kölcsönben, ám a görög csapat drágállotta a játékjoga teljes árát, így a kölcsönszerződése lejártával visszatért Varsóba.

A magyar szélső visszatérése után megjelent a klub edzőközpontjában, az első csapat edzésein azonban már nem vett részt, aminek nemcsak a görög bajnoki hajrában összeszedett apróbb sérülése volt az oka, hanem az is, hogy – a legia.net értesülései szerint – a varsói szakmai stáb már nem számolt vele a folytatásban.

A legia.net úgy értesült: a vezetőség még augusztusban tudatta Naggyal és a menedzserével, hogy ha találnak megfelelő kérőt, a játékos elszerződhet – amíg sikerrel nem jár, legfeljebb a tartalékokkal készülhet –, és ez mostanáig, a szerződés felbontásáig így is történt.

A 2017 januárjában a Ferencvárostól megvásárolt magyar játékos most felbontott szerződése még egy évig élt a Legiával.

Nagy Dominik 84 mérkőzésen lépett pályára a Legia mezében, 13 gólt szerzett, és 10 gólpassz fűződik a nevéhez, háromszor lett bajnok, és egyszer Lengyel Kupa-győztes.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Súlyosan megsérült a Nyíregyháza csapatkapitánya – újra képben az FTC középpályása

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 18:03

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2025.07.10. 22:57

NB I: új szerződést írt alá a Nyíregyháza csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik