Légiósok: megegyezett Szalai Attiláról az Apollon a Fenerrel

K. Zs.K. Zs.
2021.01.15. 18:02
null
Attila Szalai at a press conference in Telki in November 2020 (Photo: Csaba Dömötör)
A ciprusi labdarúgó-bajnokságban szereplő Apollon Limassol pénteken a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a főbb pontokban megegyezett magyar labdarúgója átigazolásáról: Szalai Attila a török Fenerbahce játékosa lesz.

You can read the story in English here!

A klub rövid közleményéből az is kiderül, hogy Szalai Attila Isztambulba utazik, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és véglegesítse Törökországba igazolását. A hírt a CNN török változata is átvette, majd később a Fenerbahce is megerősítette a hivatalos Twitter-csatornáján.


Korábban beszámoltunk arról, hogy török lapok is jövendölik Szalai Attila klubváltását. Értesüléseik szerint az isztambuli együttes kétmillió eurót fizethet a 22 éves, nyolcszoros válogatott játékosért, s ennek az összegnek a húsz százaléka, azaz 400 ezer euró Szalai előző csapatához, a Mezőkövesdhez kerül. A magyar klub nem kívánt reagálni a török portál értesülésére.

Szalai Attila a Vasasnál töltött évei után 14 esztendősen a Rapid Wien utánpótlásába került, 2016-ban egy meccs erejéig az osztrák élvonalban is kipróbálhatta magát. 2017 nyarán lett a Mezőkövesd labdarúgója, majd 2019 nyarán igazolt az Apollonhoz, amely jelenleg vezeti a ciprusi bajnokság tabelláját.

Szalai a mostani idényben 19 tétmérkőzésen játszott az Apollonban, három gólt szerzett és három gólpasszt adott.

A Fenerbahce a török élvonal második helyén áll.

Legfrissebb hírek

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 23:07

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:00

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2026.11.02. 14:30

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58