Légiósok: Szoboszlai miatt lettem a magyar válogatott szurkolója – Jesse Marsch

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.02.15. 11:18
Red Bull Aréna: a stadion, ahol a magyar futball jelenlegi legnagyobb ígérete, Szoboszlai Dominik letette, sőt ott is hagyta a névjegyét. A Red Bull jóvoltából az NSO Tv stábja egy nemzetközi újságírócsapat tagjaként napjaink legmagasabban jegyzett osztrák klubjának stadiontúráján vehetett részt, melynek csúcspontján találkozhattunk a klub vezetőedzőjével, Jesse Marschsal is. A tréner természetesen elmondta nekünk véleményét Szoboszlairól, de elárulta azt is: miért érintené szerinte hátrányosan az európai szuperliga az olyan csapatokat, mint a Salzburg vagy a Ferencváros.

A Red Bull Salzburg vezetőedzője, Jesse Marsch elárulta: sok tehetséges játékossal dolgozhatott már együtt, de Szoboszlai Dominik külön kategóriát képvisel.

„Úgy érzem, hogy a kapcsolatom vele volt a legszorosabb. Ebbe mindketten sok munkát fektettünk. Rengeteget beszélgettünk, néztük együtt a videókat, négyszemközt vitattuk meg, hogyan tudna fejlődni, mi lehet a következő lépés. A személyisége mindig erőt sugárzott, de azért nagyon fiatalon nagyon nagy teher került rá, hiszen már tizenhét-tizennyolc évesen tudta magáról: ő a magyar futball reménysége. Az én feladatom az volt, hogy türelmes legyek vele, miközben mindig új kihívásokat támasztok elé, talán többet is, mint más játékosoknak. Meg kellett értenie, hogy mit jelent ez a felelősség, milyen az, amikor egy csapatért mész. Hogyan kell küzdeni a válogatottért és hogyan a klubodért. Hogyan kell fókuszálni a napi feladatokra és nem figyelni arra, hogy mit mondanak rólad az emberek. Szerintem abban a tizennyolc hónapban, amelyet együtt dolgozhattunk, férfivá érett. És amikor láttam őt a nemzeti csapatban, én is a magyar válogatott szurkolójává váltam, mert én nagyon hiszek Dominikban. És egyértelmű, hogy Dominik nagy dolgokat vitt véghez a válogatottban az elmúlt időszakban. Szerintem ekkor kezdte el felfogni, hogy mentálisan mit is jelent nagy játékossá válni. Úgyhogy ő ezért megy előre nap mint nap. Tehetség alapján vannak még nála is jobb játékosok az ő pozíciójában. Van aki erős, van aki technikás, van aki jól lát a pályán, más jól védekezik vagy sokat fut. Dominik viszont nagyon speciális, mert benne megvan ezeknek a készségeknek az összessége, most már csak rajta áll, hogy mennyire tudja ezeket kimaxolni, az ő felelőssége, hogy mennyire fog intenzíven és agresszíven dolgozni, játszani. Egy kicsit szerencsétlenség a történetben, hogy a lipcsei karrierjét sérüléssel kezdte, de reméljük hamarosan felépül, és biztosan jó lesz nézni, ahogy játszik.”

Az amerika tréner videónkban beszél arról, milyen hatással lehet az európai szuperliga olyan klubokra, mint a Red Bull Salzburg vagy a Ferencváros.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
5 órája

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41