Török Kupa: Szalai Attiláék nagyot harcoltak, de kiestek

Vágólapra másolva!
2021.02.09. 21:41
null
Szalai Attila és Demba Ba párharca a keddi mérkőzésen (Fotó: AFP)
Az első félidőben gól- és emberhátrányba került a Fenerbahce, és bár a rendes játékidőt döntetlenre mentette, a hosszabbításban alulmaradt a Basaksehirrel szemben a labdarúgó Török Kupa negyeddöntőjének keddi mérkőzésén. A vereségével a sorozattól búcsúzó Fener magyar légiósa, Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést.

A Basaksehir Junior Fernandes góljával szerezte meg a vezetést a 42. percben – a chilei válogatott támadó a blokkolni próbáló Szalai Attila mellett vette célba a rövid sarkot –, és mivel a gyors akció közben Mauricio Lemos piros lapot érő taktikai szabálytalanságot követett el, a vendégek duplán nyerő pozícióban kezdhették a második félidőt.

Előnyüket mégsem tudták megtartani: a nem sokkal korábban becserélt Enner Valencia a 72. percben, gyors ellencsapás végén 15 méteres lövéssel egyenlített – s mivel több gól nem született, következhetett a hosszabbítás.

A ráadás hatodik percében újra vezetést szerzett az emberelőnyben lévő vendégcsapat: a csereként beálló Fredrik Gulbrandsen kapott indítást a bal oldalon, a keresztezni érkező Szalai mellett nem beadást, hanem kapura emelést választott, és a labda a rosszul helyezkedő kapus felett a hálóba hullott.

Több gól nem esett, a Basaksehir továbbjutott, és a Konyaspor–Besiktas csata nyertesével találkozik majd az elődöntőben.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI ÉS A KIÁLLÍTÁS

TÖRÖK KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Fenerbahce–Basaksehir 1–2 – hosszabbítás után
A további párosítás
Szerda

Galatasaray–Alanyaspor
Csütörtök
Sivasspor–Antalyaspor
Konyaspor–Besiktas

CIPRUS. Lang Ádám végig a pályán volt az Omoniában, amely két góllal legyőzte a Nea Szalamiszt. Langék mindkét gólját a volt fehérvári légiós, Marko Scsepovics szerezte.

1. DIVISION, 24. FORDULÓ
Omonia Nicosia–Nea Szalamisz 2–0

Legfrissebb hírek

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
19 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Szalai Attila vesztes bajnokin mutatkozott be az új csapatában

Légiósok
2026.02.01. 14:58

Szalai Attila közleményt adott ki a távozásáról, volt edzőjének is üzent

Légiósok
2026.01.29. 15:42

Szalai Attila: Én is vágyom a stabilitásra

Légiósok
2026.01.29. 13:01

Szalai Attila kölcsönben Lengyelországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.01.27. 10:35

Kiderült, milyen anyagi feltételekkel kerülhet Szczecinbe Szalai Attila – sajtóhír

Légiósok
2026.01.26. 21:05

Szalai Attila a lengyel bajnokságban folytatja – NS-infó

Légiósok
2026.01.26. 12:07
Ezek is érdekelhetik